MTK: Vukadinovics szerint most nagyon erős az NB I

Vágólapra másolva!
2010.08.10. 13:09
Dejan Vukadinovics, az MTK labdarúgócsapatának szerb játékosa a klub hivatalos honlapján beszélt az NB I első két fordulójáról, és arról, hogy szerinte most a legerősebb a bajnokság, mióta Magyarországon szerepel.

„Az első meccsen a KTE ellen elég sok hibával játszottunk, de így is sikerült megnyernünk a találkozót. Mindenki tudta, hogy milyen fontos a nyitány, ennek megfelelően minden erőnket mozgósítottuk a siker érdekében. A Honvéd ellen jól kezdtünk, a kiállítás után kicsit kapkodóan játszottunk, de úgy érzem, összességében sokkal jobban védekeztünk, mint a Kecskemét ellen. Nagyon jó most ránézni a tabellára! Úgy érzem egyébként, hogy amióta Magyarországon vagyok, most a legerősebb a bajnokság. Több csapat is jó formát mutat, esélyesek a dobogós helyezésekre, úgyhogy nagy csata lesz. Mi is jól kezdtünk, és ha már elkaptuk a fonalat, szeretnénk jó eredményeket elérni azon együttesek ellen, amelyek még csak keresik a formájukat” – mondta Dejan Vukadinovics.

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
11 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
12 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
13 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
14 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
15 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
16 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
16 órája

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
19 órája
Ezek is érdekelhetik