Ferencváros: Tóth Bence szerint a Honvéd legyőzése nagy lökést adhat

Vágólapra másolva!
2010.08.12. 16:56
Tóth Bence, a Ferencváros középpályása az ftc.hu-nak nyilatkozva elmondta, behozta erőnléti lemaradását, és győzelmet vár a Budapest Honvéd elleni derbin.

„Számomra sajnos nem úgy sikerült a formaidőzítés, hiszen a betegségem miatt le voltam maradva a többiekhez képest. Az első meccsen még éreztem fáradtságot, most azonban már jó kondícióban vagyok” – mondta a Ferencváros honlapjának Tóth Bence.

„Szép lenne kilenc ponttal kezdeni, de tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Becsapós a kispestiek eddigi szereplése, nem rossz csapatról van szó. Az első két fordulóban nem jött ki nekik a lépés, biztos vagyok benne, hogy nálunk mindent megtesznek azért, hogy javítsanak. Természetesen győzelemben gondolkodunk, hiszen egy újabb siker nagy lökést adhat a csapatnak” – tekintett a jövőbe a középpályás.

Legfrissebb hírek

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
4 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
5 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
7 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
16 órája
Ezek is érdekelhetik