Videoton: Mezey György keretet hirdetett a Siófok elleni rajtra

Vágólapra másolva!
2010.07.31. 17:43
Mezey György, a Videoton vezetőedzője szombat délelőtt megtartotta csapatának a Siófok elleni mérkőzés előtti utolsó edzést. Ezt követően nyilatkozott a bajnoki rajtról, valamint kihirdette a székesfehérváriak várható kezdőcsapatát a szezon első mérkőzésére. A nyilatkozatot és a tervezett összeállítást a vidi.hu közölte.

Mezey György tervei szerint a Bozsovics – Andics, Lipták, Horváth, Elek – Szakály D., Farkas, Djordjic, Gosztonyi – Vujovics, Lencse összeállításban kezd a csapat, míg a keret további tagja Tujvel, Vaskó, Hidvégi, Milanovics, Polonkai, Sándor és Nikolics lesz.a Bozsovics – Andics, Lipták, Horváth, Elek – Szakály D., Farkas, Djordjic, Gosztonyi – Vujovics, Lencse összeállításban kezd a csapat, míg a keret további tagja Tujvel, Vaskó, Hidvégi, Milanovics, Polonkai, Sándor és Nikolics lesz.

„Némi nehézség közepette, de felkészültünk a bajnokság rajtjára. A kupabeli kudarc törést okozott a játékosokban és a klubon belül, sőt a szurkolók és a csapat között is. Mindezen azonban túl vagyunk, s feladatunk, hogy vasárnap masszív csapattal arassunk győzelmet a bajnokság első fordulójában" – mondta Mezey György.

A BFC Siófok–Videoton mérkőzésről augusztus 1-jén 17.30-kor élő, szöveges tudósítást olvashatnak itt, a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59
Ezek is érdekelhetik