Újpest: Mészöly Géza elégedett, bár a helyzetkihasználás nem az igazi

Vágólapra másolva!
2010.07.04. 07:13
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, az Újpest felkészülési mérkőzésen 5–3-re megverte a KFC Komárnót. Mészöly Géza, a lila-fehérek vezetőedzője elégedetten értékelte a látottakat, noha elismerte, a helyzetkihasználáson még van mit javítani.

„Először is az Újpest FC nevében köszönöm a komáromi klub vezetőinek, hogy meghívtak bennünket erre a mérkőzésre, amellyel a 110 éves fennállásukat megünnepelték. Tíznapos, kemény munkával eltelt időszak után játszottuk le az első felkészülési meccsünket, és remek pályán, sportszerű, kulturáltan futballozó ellenfél ellen léphettünk pályára" – nyilatkozta a szakember az Újpest hivatalos honlapjának.

„Nagyon jó első félidőt produkáltunk, szereztünk négy gólt, de a helyzetkihasználás nem volt a legjobb. Azonban a felkészülés jelenlegi szakaszában ezzel is elégedett vagyok, és elmondhatom, hogy ez a felkészülési meccs elérte a célját. Sok sikert kívánok vendéglátóinknak, akik megérdemelnék, hogy ilyen körülmények között magasabb osztályban szerepeljenek. Igaz, ilyen erős csapattal csak gálameccsen állhatnak fel, de olyan tehetségeik vannak, akiknek játéka figyelemre méltó volt" – dicsérte a riválist Mészöly, aki a megsérülő Marin Matosról is beszélt.

„A horvát játékos bokája aláfordult, ezért kellett lecserélnem. Néhány napos pihenő és kezelések után újra velünk készülhet majd. Nagyon szeretném, ha minél hamarabb visszatérne, mivel szeretnénk leigazolni őt" – jelentette ki a vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik