Újpest: Magos Mátyás térdsérülés miatt nem utazhatott el Bükfürdőre

Vágólapra másolva!
2010.07.09. 15:58
Az Újpest NB I-es keretével kezdte meg a felkészülést a középpálya mindkét szélén bevethető Magos Mátyás. A 18 éves játékos azonban egy makacs sérülés miatt nem tudott a többiekkel utazni a csapat bükfürdői edzőtáborába, így továbbra is a Megyeri úton készül – olvasható a lila-fehér klub hivatalos honlapján.
„Meghúzódott a térdemben az oldalszalagom és belhártyagyulladásom is volt, ezért a konditeremben kezdtem meg az alapozást. Múlt héten csütörtökön már teljes értékű munkát tudtam végezni a csapattal, nem éreztem fájdalmat, az összes gyakorlatot végig tudtam csinálni. Délután volt egy csapatépítő program az újpesti élményfürdőben, ahol direkt figyeltem arra, hogy ne menjek meleg vízbe, estére mégis bedagadt a lábam, és azóta sem javult a helyzet” – mondta a fiatal futballista.„Azért is bánt ez, mert pont a legfontosabb időszakot hagyom ki, pedig nagyon szerettem volna az edzőtáborban bizonyítani, hogy számíthat rám a csapat a Ligakupában vagy akár a bajnokságban is. Nagyon tetszett a hangulat az első héten, és bízom benne, hogy ha rendbe jön a térdem, akkor továbbra is számolnak majd velem.”
Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Újpest: a fehérvári védő érkezését hamarosan bejelenthetik – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.07.01. 10:25

Fehérvár: Bartosz Grzelak ajánlatot kapott Újpestről – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.06.10. 10:16

Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 19:20

Sportrádió: „Masszív védekezéssel és megfelelő hozzáállással legyőzhető a Fradi”

Labdarúgó NB I
2024.05.18. 09:21

Kovács Zoltán visszatért Újpestre, újra szerepet vállal a liláknál

Labdarúgó NB I
2024.05.09. 18:10

NB I: bennmaradást érne a lilák második kisvárdai győzelme

Labdarúgó NB I
2024.04.13. 07:53
Ezek is érdekelhetik