Kaposvár: hivatalosan is bemutatták Sisa Tibort, aki aláírta szerződését

Vágólapra másolva!
2010.06.12. 18:46
Sisa Tibor vezetőedző bemutatkozott és aláírta két évre szóló szerződését a Soproni Ligában szereplő Kaposvári Rákóczinál. Erről a rakoczifc.hu számolt be.

A 49 esztendős futballedző székfoglalójában elmondta: fő célja, hogy a kaposvári együttes megőrizze a helyét az élvonalban.

„Mindig azt szoktam mondani, hogy kisember vagyok, kisemberek edzője. Ez egy kiscsapat, becsülettel, tisztességgel a lehetőségekből a legtöbbet szeretnénk kihozni, így jó helyre érkeztem. Perspektívát kell adnunk azoknak a gyerekeknek, akik itt vannak, és az élvonalban szeretnének játszani. A legfontosabb cél, hogy megőrizzük NB I-es tagságunkat. Ha most azt mondanánk, hogy két év múlva a Barcelonával kell játszanunk, csalódást okoznánk a közönségünknek, az pedig nem hiányzik az embereknek" – mondta Sisa Tibor.

A Rákóczi azután nézett új vezetőedző után, hogy Prukner László, elfogadva a Ferencváros invitálását, a fővárosi zöld-fehéreket irányítja a jövőben.

Legfrissebb hírek

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
5 órája

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik