Ferencváros: Megyeri már Athénban tárgyal az Olympiakosz vezetőivel

Vágólapra másolva!
2010.06.14. 21:54
Megyeri Balázs hétfő este megérkezett Athénba, hogy tárgyaljon az Olympiakosz labdarúgócsapatának vezetőivel. Eközben a Ferencváros arról számolt be, hogy a klubot hivatalosan még nem keresték meg a görögök.

Látszólag ellentét feszül a Ferencváros mai bejelentése – mely szerint a klubot hivatalosan nem kereste meg az Olympiakosz Megyeri Balázs átigazolása ügyében –, és azon tény között, hogy a csapat fiatal kapusa ma este megérkezett Athénba, hogy tárgyaljon az Olympiakosz vezetőivel.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a két klub hivatalosan valóban nem lépett kapcsolatba egymással, az Olympiakoszzal Hrutka János menedzser egyezetett, ő képviselte az eddigi megbeszéléseken a Ferencvárost, és mivel az egyeztetések nagyon előrehaladtak, így a játékosügynök Megyerivel együtt ma személyesen Athénba utazott, a ferencvárosi vezetők tudtával és beleegyezésével.

Ha a hétfőn megkezdett és holnap folytatódó tárgyalások eredményre vezetnek, úgy az Olympiakosz hivatalosan is felveszi a kapcsolatot a Ferencvárossal, hogy aláírják a szükséges szerződéseket, ugyanis ekkor újabb tárgyalásokra már nem lesz szükség.

„Ma az új vezetőedzővel, Lienennel is tárgyaltak az Olympiakosznál, ezért a mi megbeszélésünk az eredeti tervekkel ellentétben később kezdődött, de már Athénban vagyunk Megyeri Balázzsal, és holnap folytatjuk az egyeztetéseket” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a kapus ügyeit intéző Hrutka János.

Megyeri Balázst 2012-ig köti a szerződése a Ferencvároshoz, görög sajtóhírek szerint háromszázezer euróért válthat klubot.

Legfrissebb hírek

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
8 órája

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
21 órája

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35

A csehek szerint tíz emberrel jobb volt a Ferencváros, mint tizeneggyel – lapszemle

Európa-liga
2025.09.26. 08:17
Ezek is érdekelhetik