Soproni Liga: Vereségünkben közrejátszott a játékvezető is - Garami

Vágólapra másolva!
2010.05.09. 20:13
Hiába vezetett 4–1-re az MTK labdarúgócsapata hazai pályán, végül a vendég Újpest 5–4-es sikerét hozta a Soproni Liga 27. fordulójának záró mérkőzése. A találkozót követően Garami József döntő pillanatnak Szabó Ádám kiállítását említette, amelyért Berger József játékvezetőt tette felelőssé.

„Olyan dolog történtek, amelyek nagymértékben befolyásolták a mérkőzést – nyilatkozta Garami József a találkozót közvetítő Sport Tv-nek. – Vezettünk 2–0-ra, utána is voltak helyzeteink, de Szabó kiállítását nagyon sajnáltam, mert nem volt indokolt. Nem kellett volna tíz emberrel összeomlanunk, sikerült újabb gólokat szereznünk, de a pontrúgásokat rosszul védekeztük ki. Egyrészt ez okozta a vereségünket, de abba közrejátszott a játékvezetői is."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38
Ezek is érdekelhetik