Soproni Liga: Ezt a forgatókönyvet nem edző csinálta - Szentes

Vágólapra másolva!
2010.05.22. 17:16
Feldúltan értékelte a Zalaegerszeg 4–3-as győzelmével véget érő mérkőzést Szentes Lázár, a Nyíregyháza vezetőedzője. A vendégek hiába vezettek két góllal, végül pont nélkül kellett távozniuk a zalai megyeszékhelyről.

„Az őszi gyengébb szereplésünk miatt estünk ki az élvonalból, de az egész szezonra jellemző volt a mai mérkőzés – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport TV-nek Szentes Lázár, a Nyíregyháza érezhetően feldúlt vezetőedzője. – Nem a szezonból, hanem a mai mérkőzésből van elegem, mert ezt a forgatókönyvet nem edző csinálta."Szentes Lázár, a Nyíregyháza érezhetően feldúlt vezetőedzője. – Nem a szezonból, hanem a mai mérkőzésből van elegem, mert ezt a forgatókönyvet nem edző csinálta."

„Gyűlölöm ezt a szót, ne is használjuk" – válaszolt Szentes a riporter azon kérdésére, hogy meg tudja-e tippelni, mi vagy ki állhatott a furcsa forgatókönyv kialakulásának hátterében.

„Olyan gólokat kaptunk, amilyeneket nem illik, de az első félidőben frissen, lendületesen játszott a Nyíregyháza. Később csak az volt a kérdés, hogy mikor szépítünk. Amikor ez sikerült, már lehetett érezni, hogy az történik, amit mi akarunk" – értékelte a mérkőzést Csank János, a Zalaegerszeg vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik