Soproni Liga: rendőröket dobáltak meg az MTK-Fradi után - négy sérült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.10. 23:46
Négy rendőr könnyebben megsérült, amikor szurkolók megdobálták őket az MTK–Ferencváros meccset követően – tájékoztatta a BRFK sajtóügyeletese szombat este az MTI-t.

Sass Oszkár közlése szerint még a stadionban kiemeltek egy embert a tömegből, mert petárdát dobott a pályára. A mérkőzést követően további három személyt állítottak elő, ők a Népligetnél megrongáltak egy villamost. További egy rongálót azért állítottak elő, mert egy rendőrmotorban tett kárt.

Ugyancsak előállítottak egy szurkolót, amiért nekitámadt a rendőröknek, vele szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt indul eljárás.

A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint fél kilenc körül állt helyre a rend a Népligetnél.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy csapatszállító-járművek érkeznek a Népligethez, és többeket igazoltatnak egy buszmegállóban. Az esti órákban a történtek miatt jelentősen lelassult a forgalom a környéken – jelentette az MTI tudósítója.

Legfrissebb hírek

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
11 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
13 órája

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
13 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
15 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 13:08

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 09:36

Hat távozót jelentett be a Ferencváros jégkorongcsapata

Jégkorong
2025.07.07. 14:35
Ezek is érdekelhetik