FTC-Újpest: két csatár itt is, ott is - a derbi kezdőcsapatai

Vágólapra másolva!
2010.04.30. 18:21
Megvannak az este hét órakor kezdődő Ferencváros–Újpest bajnoki mérkőzés kezdőcsapatai. Craig Short és Mészöly Géza is két-két támadóval küldi majd pályára csapatát: a hazaiaknál Anthony Elding és Ferenczi István, a vendégeknél Kabát Péter és Rajczi Péter rohamozza majd az ellenfél kapuját.

Tóth Bence csak civilben jelent meg a meccsen, és az NSO-nak elmondta, a tegnapi edzésen kapott rúgást a lábára, ezért nem tudja vállalni a játékot. A felállás alapján a máltai André Schembri játszik majd a helyén. A felállás alapján a máltai André Schembri játszik majd a helyén.  

AZ FTC–ÚJPEST MECCS KEZDŐCSAPATAI
Ferencváros: Megyeri – Csizmadia, Tutorics, Dragóner, Stockley – Morrison, Adnan, Rósa, Schembri – Elding, Ferenczi
Újpest FC: Balajcza – Vermes, Vaskó, Takács Z., Pollák – Simek, Korcsmár, Vasziljevics, Barczi – Kabát, Rajczi
Legfrissebb hírek

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33
Ezek is érdekelhetik