DVSC: Ledolgozható a Vidivel szembeni hátrányunk - Mészáros

Vágólapra másolva!
2010.04.19. 12:32
Mészáros Norbert, a DVSC hátvédje szerint még nem ledolgozhatatlan a Videotonnal szembeni hétpontos hátrány. A futballista számára fájó, hogy kikaptak a Ferencvárostól, a Nyíregyháza ellen azonban kedden presztízscsatát vív a bajnokcsapat. Erről a dvsc.hu adott tájékoztatást.

„Nagyon fájó vereséget szenvedtünk a zöld-fehérektől – vallotta be a Naplónak a találkozót követően Mészáros Norbert, a DVSC hátvédje. – A bajnoki cím szempontjából és az ellenfél kiléte miatt is nagyon fontos lett volna győznünk, de ez sajnos ezúttal nem sikerült. Inkább mezőnyjáték zajlott a gyepen, kevés helyzetet láthattak a nézők, sajnos egy jól eltalált lövés nyomán a Fradié lett a három pont. A támadásokat tekintve eléggé tompák voltunk, nem tudom, mi volt ennek az oka, nem zárható ki, hogy a Honvéd elleni hétközi kupameccsünk is benne volt a lábakban. Ettől függetlenül jobb játékot vártam a csapattól, de ez most nem valósult meg.”

Mészáros csalódott volt az eredmény miatt, hét közben azonban újabb fontos bajnoki vár a bajnokcsapatra. Kedden a Nyíregyháza elleni elmaradt mérkőzést kell pótolnia a csapatnak.

„Véleményem szerint jól jön nekünk, hogy kedden ismét pályára lépünk. Nincs idő rágódni a fővárosi vereségen, a Nyíregyháza elleni derbit ugyanis mindenképpen hoznunk kell! Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Szpari az életéért küzd, de nekünk is vannak céljaink. A Videoton ugyan most lépéselőnybe került, de véleményem szerint még ledolgozható a hátrányunk. Van hátra hét mérkőzés, nem adjuk fel, biztosan hibáznak még a fehérváriak is."

A kedden 19 órakor kezdődő Nyíregyháza–DVSC bajnokit honlapunk szöveges formában élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:16

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.11. 09:06

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
2025.07.10. 09:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44
Ezek is érdekelhetik