Elding és Stockley is másfél évre a Fradié

Vágólapra másolva!
2010.01.18. 15:01
null
Elding másfél évre írt alá (Fotó: Action Images)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Crewe Alexandra korábbi játékosa, Anthony Elding és a Colchester Unitednél és a Blackpoolnál is megfordult Sam Stockley is a Ferencvárosban folytatja pályafutását. A két futballista már aláírta a szerződését, a klub azonban csak holnap jelenti be hivatalosan a két igazolást.

A legutóbb az angol ötödosztályban szereplő, valamint egy már visszavonult labdarúgóval erősödött a Ferencváros. A már a csapattal készülő Anthony Elding és Sam Stockley is aláírt a zöld-fehérekhez. Mindketten másfél éves szerződést kötöttek a klubbal.

A két új játékost – valamint a korábban érkező Csizmadia Csabát – a holnap délelőtti sajtótájékoztató keretében mutatja be a klub.

Az angol csatár, Elding az év elején megegyezéssel bontotta fel szerződését az angol negyedosztályban szereplő Crewe Alexandrával, pályafutása során a Leeds United csapatában is játszott, és az utóbbi két hónapban az ötödosztályban szereplő Kettering Townban szerepelt kölcsönben.

A védelem megerősítésére Stockley érkezett. A 32 éves játékos novemberben szemsérülés miatt visszavonult a profi labdarúgástól, most azonban a  visszatérés mellett döntött. Korábban szerepelt a Colchester Unitednél és a Blackpoolnál is.

A Fradihoz kapcsolódó hír még, hogy a csapattal edzett ma délelőtt a szombaton még az Újpest REAC elleni felkészülési mérkőzésén gólt szerző olasz Salvatore Casapulla is.

Casapulla – akire végül a lilák nem tartottak igényt – mellett a máltai André Schembri is megérkezett az Üllői útra, és őt is teszteli a zöld-fehér klub, akár csak a montenegrói középpályást, a Sutjeskától érkező  Drazsen Medjedovicsot.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
21 órája

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
2025.08.22. 13:32

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30
Ezek is érdekelhetik