Már a Fradi is elkezdte. Az NB II Keleti csoportjának bajnoka, az élvonalba három év után visszatérő zöld-fehér csapat labdarúgói péntek óta állapotjavító feladatok elvégzésével gyakorolnak – az angliai edzőtáborra. Bobby Davison, az FTC angol mestere az elmúlt felkészülési időszakokhoz hasonlóan ezen a nyáron is szigorú edzésprogrammal engedte szabadságra játékosait, hogy a keménynek ígérkező sheffieldi túrán már megfelelő fizikumú futballistákkal kezdhesse a munkát.

Fotó: M. Németh Péter (archív)
Davison négy-öt új futballistát még mindenképp szeretne

Fotó: M. Németh Péter (archív)
Davison négy-öt új futballistát még mindenképp szeretne
Bobby Davison nem tétlenkedik. Miközben a Ferencváros edzője a pro licences tanfolyamon hallgatja a neves előadók óráit (pénteken például a finn szövetségi kapitány, Stuart Baxter tartott beszámolót), próbál informálódni az erősítési lehetőségekről.
A vele egy kurzust végző watfordi szakembernél például Antal Botond kapus kölcsönvételét kezdeményezi, a Sheffield Uniteddel pedig továbbra is egyeztet az esetleges játékosmozgásról.
„Hallom, hogy otthon röpködnek a nevek, ám amíg nincs konkrétum, felesleges találgatni – mondta a közös vacsora előtt a Nemzeti Sportnak Bobby Davison. – Annyit mondhatok, hogy a sheffieldi edzőtáborban már nálunk lesz egy-két kiszemelt, így a tervek szerint velünk kezdi a felkészülést az északír válogatott Keith Gillespie is.”
„Négy-öt futballistára mindenképpen szükség van célunk megvalósításához, kell védő, középpályás, de legfőképpen csatár. Nekem fontos, hogy négy gólvágóm legyen, márpedig úgy néz ki, Jordan Robertson Angliában folytatja, így a helyére kell egy minőségi támadó. Sajnos az angol másodosztályban irreális pénzeket keresnek a futballisták, és a heti négyezer fontos fizetéssel nehéz versenyezni. Aggódni azonban felesleges, heteken belül összeállunk, s a budapesti négyes torna után már ütőképes lesz a Ferencváros” – tette hozzá az angol szakember.
Közben Ferenczi István és Lipcsei Péter az előírtnál hamarabb megkezdte a felkészülést a következő szezonra. Erről, és hogy az elmúlt másodosztályú szezon gólkirályát miképpen várják vissza Barnsley-ba, a Nemzeti Sport hétfői számában olvashat.
Legfrissebb hírek

Anglia: a patinás Leedshez mehet a volt Fradi-edző
Labdarúgó NB I
2014.06.03. 13:00

Nyolcezer ember előtt léphet pályára a Ferencváros
Labdarúgó NB I
2009.08.07. 14:17

Videó: nézze meg a Debrecen Pápának lőtt két gólját!
Labdarúgó NB I
2009.08.02. 02:13
Ezek is érdekelhetik

