ZTE elleni győzelmével megmaradt az Újpest esélye a bajnoki aranyra

Vágólapra másolva!
2009.05.15. 21:10
Tovább élnek az aranyéremről szőtt álmok Újpesten, mivel a lila-fehérek Lipták Zoltán és Simon Attila góljaival 2–1-ra legyőzték a Zalaegerszeg csapatát, így ideiglenesen két pontra csökkent a Debrecennel szembeni hátránya Szentes Lázár csapatának.
Simon Attila győztes gólt szerzett
Fotó: Németh Ferenc
Simon Attila győztes gólt szerzett
Simon Attila győztes gólt szerzett
Fotó: Németh Ferenc
Simon Attila győztes gólt szerzett

A Soproni Liga 28. fordulójának nyitó mérkőzését pénteken, 19 órai kezdettel rendezték meg a Szusza Ferenc Stadionban, ahol az Újpest a Zalaegerszeget fogadta. A hazaiaknak most már minden találkozójukat meg kell nyerniük, ha még oda akarnak érni az első helyre. A lila-fehérek ugyanis az MTK és a Paks ellen három, míg a DVTK-val szemben egy pontot veszítettek, amivel 5 egységnyi hátrányt szedtek össze a Debrecennel szemben.

Ellenfelük, a Zalaegerszegi TE az előző fordulóban 2–0-ra legyőzte a tavasszal gyengén teljesítő Nyíregyházát, így továbbra is ott van a bronzéremért folyó csatában, amelyet nagy valószínűség szerint a 30. és egyben utolsó forduló dönthet majd el, amikor is Csank János csapata a jelenleg harmadik helyen álló Haladás otthonába látogat.

A mérkőzés első 15 percében mindkét kapusnak akadt dolga. Előbb Balajcza Szabolcs védte biztosan Szamosi Tamás 22 méterről leadott lövését, a másik oldalon pedig Tisza Tibor passzolt a 16-oson belül Simon Attila elé, aki 11 méterről próbálkozott, de Vlaszák Géza vetődve mentett.

A folytatásban átvette az irányítást a fővárosi csapat, amely újabb helyzetekben is megmutatkozott. Simon több alkalommal is kísérletezett, de rendre Vlaszák nyerte a párharcukat.

A 33. percben Balázs Zsolt kapott a büntetőterületen belül egy passzt, a kimozduló Balajcza mellett elrúgta a labdát, majd nagyot esett, azonban a játékvezető sípja – jogosan – néma maradt.

Négy perccel később viszont a kezdőkör felé kellett intenie a sporinak, ugyanis Tisza baloldali szögletét a legmagasabbra ugró hazai védő, Lipták Zoltán 4 méterről a kapuba fejelte. A szünetig nagy helyzet már nem alakult ki, így 1–0-s előnnyel várhatta az Újpest a folytatást.

A második játékrész elején egyből veszélyeztetett a ZTE, de Matej Miljatovics lövését védte Balajcza. Ezután viszont az Újpest többször helyzetbe került, sőt megduplázta az előnyt. Előbb Mario Bozsics, majd Simon kísérletezett, de a korábbi újpesti kapus állta a sarat.

A 60. percben azonban nem tehetett semmit. Tisza jobboldali szöglete után a labdát Korcsmár Zsolt csúsztatta kapura, amelyet Vlaszák védett volna, de Simon még beleért, így került a játékszer a gólvonal mögé.

A gól megfogta a vendégeket, akiket Csank János cserékkel próbált frissíteni. A ZTE ezek után több támadást is vezetett, és ez a 87. percben meghozta gyümölcsét, amikor egy lapos lövésbe a csereként beálló Darko Pavicsevics beletette a lábát, kialakítva ezzel a 2–1-es végeredményt.

Az Újpest megérdemelten győzött, így továbbra is ott lohol a DVSC-TEVA mögött, de már csak két pont hátránnyal.


Helyszín: Szusza Ferenc Stadion
Nézőszám: 4238
Játékvezető: Solymosi
Asszisztensek: Viszokai, Takács G.


Gólszerző(k): Lipták (37.), Simon (60.) ill. Pavicsevics (87.)
Cserék: Jucemar h. Stokes (67.), Foxi h. Kincses (70.), Tisza h. Malone (92.) ill. Kocsárdi h. Petneházi (61.), Rudnevs h. Pavicsevics (61.), Illés h. Horváth II. (72.)
Sárga lap: Tisza (35.), Bozsics (70.) ill. Sluká (44.), Szamosi (70.), Kovács (85.), Horváth II. (91.)

AZ ÁLLÁS

1. DVSC-TEVA 27 19 4 4 63–25 +38 61
2. Újpest FC 28 17 8 3 57–32 +25 59
3. Szombathelyi Haladás 27 14 5 8 40–27 +13 47
4. ZTE FC 28 13 7 8 45–40 +5 46
5. FC Fehérvár 27 12 5 10 36–31 +5 41
6. MTK Budapest 27 12 5 10 36–35 +1 41
7. Kecskeméti TE-ERECO 27 11 6 10 46–42 +4 39
8. Győri ETO FC 27 10 9 8 50–34 +16 39
9. Gabona Trans-Kaposvár 27 10 6 11 44–40 +4 36
10. Vasas 27 10 4 13 37–46 –9 34
11. Diósgyőri VTK 27 9 6 12 27–39 –12 33
12. Paksi FC 27 8 8 11 36–46 –10 32
13. Budapest Honvéd 27 7 8 12 28–40 –12 29
14. Nyíregyháza Spartacus 27 6 10 11 28–37 –9 28
15. BFC Siófok 27 7 2 18 23–47 –24 23
16. REAC 27 3 5 19 30–65 –35 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik