Négy gól, két piros lap, hazai győzelem az Újpest–Vasas meccs mérlege

Vágólapra másolva!
2009.05.06. 19:55
A Soproni Liga korábbról elhalasztott 17. fordulójában a bajnoki címre hajtó Újpest hazai pályán 3–1-re legyőzte a Vasast. A találkozón a vendégek szereztek vezetést, de a lilák fordítottak – a mérkőzést végül mindkét együttes tíz emberrel fejezte be. A sikerrel az Újpest ideiglenesen egy pontra csökkentette hátrányát az éllovas Debrecennel szemben.
Sok szabálytalanságot hozó meccsen harcolta ki a sikert az Újpest
Fotó: M. Németh Péter
Sok szabálytalanságot hozó meccsen harcolta ki a sikert az Újpest
Sok szabálytalanságot hozó meccsen harcolta ki a sikert az Újpest
Fotó: M. Németh Péter
Sok szabálytalanságot hozó meccsen harcolta ki a sikert az Újpest

A Soproni Liga 17. fordulójának korábbról elhalasztott mérkőzéseit játszották kedd és szerda este – a bajnoki címre hajtó, néhány forduló alatt üldözöttből üldözővé avanzsáló Újpest a Vasast fogadta.

Mivel Szentes Lázár csapata az MTK elleni vereség, valamint a Diósgyőr elleni döntetlen következtében négypontos hátrányt szedett össze a listavezető Debrecennel szemben, mindenképpen győznie kellett a Vasas ellen, hogy tovább álmodozhasson a bajnoki aranyéremről.

A győzelemhez támadniuk kellett a liláknak, akik abban reménykedtek, hogy egy korai góllal megtörhetik a vendégek ellenállását. Nos, a korai gól nem is maradt el, de a Szusza Ferenc Stadionba kilátogató újpesti drukkerek jó hangulatát jelentősen beárnyékolta, hogy a Vasas szerezte a találatot.

Ráadásul egy újpesti szabadrúgást követően, amikor is az egész hazai védelem felment a támadással, de ez rosszul sült el – a Vasas gyors kontrát indított, Dobrics vezethette kapura a labdát, és az újpesti kapu jobb oldalába lőtt.

Nem sokáig volt hátrányban az Újpest, ugyanis a 14. percben Tisza 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. Azonban még meg sem nyugodtak a lilák drukkerei, amikor ismételten a szívükhöz kaphattak: három perccel később Simek begyűjtötte második sárga lapját, és mehetett zuhanyozni.

Ekkor talán senki sem gondolta volna, hogy az első félidő 3–1-es hazai vezetéssel ér véget. Mégis így alakult, Kabát duplájának köszönhetően. A támadó először a 22. percben büntetőből volt eredményes, a játékrész hajrájában pedig szépségdíjas bombát ragasztott a vendégek kapujának jobb felső sarkába.

A fordulás után mindenki arra számított, hogy az emberelőnyben játszó Vasas sorozatban vezeti majd a támadásokat, kapuja elé szegezve az Újpestet. Nos, nem ez történt. Igaz ugyan, hogy a kezdés után feljegyezhettünk néhány vendéghelyzetet, de egyik sem volt százszázalékos ziccer.

A 66. percben aztán elszálltak a maradék Vasas-remények is: Laczkó műesésért megkapta második sárga lapját, így ő is a kiállítás sorsára jutott – a vendégek játékában még emberelőnyben sem volt benne az egyenlítés, nemhogy egyenlő létszám mellett.

A hátralévő időben már nem változott az állás, maradt a 3–1-es újpesti siker. Győzelmével az Újpest ideiglenesen egy pontra csökkentette hátrányát az éllovas Debrecennel szemben – a Loki mérkőzése egy órával később kezdődött a Győri ETO ellen.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Szusza-stadion
Nézőszám: 3168
Játékvezető: Szabó Zs.
Asszisztensek: Kispál, Vígh T.

A KEZDŐCSAPATOK
ÚJPEST VASAS
1 Balajcza 33 Németh G.
7 Simek 27 Balog Zs.
17 Lipták 17 Paripovics
21 Korcsmár 28 Unierzyski
18 Mijadinoszki 21 Tóth A.
24 Pollák 2 Villám
20 Foxi 14 V. Vujovics
28 Jucemar 25 Dobrics
10 Tisza 9 Laczkó Zs.
22 Kabát 7 B. Tóth
8 Rajczi 30 Sowunmi
Vezetőedző: Vezetőedző:
Szentes Lázár Mészöly Géza

Gólszerző: Tisza (14.), Kabát (22. – 11-esből, 44.), ill. Dobrics (3.)
Csere: Foxi h. Malone (19.), Tisza h. Stokes (55.), Kabát h. Bori (79.), ill. Paripovics h. Mundi (46.), Balog Zs. h. Orosz (60.), V. Vujovics h. Somorjai (69.)
Sárga lap: Simek (5., 17.), Pollák (35.), Malone (77.), ill. Németh G. (21.), Laczkó (35., 66.), V. Vujovics (55.)
Kiállítva: Simek (17. – második sárga után), ill. Laczkó (66. – második sárga után)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 25 18 3 4 60–23 +37 57
2. Újpest FC 26 16 8 2 54–28 +26 56
3. Szombathelyi Haladás 25 13 4 8 36–24 +12 43
4. ZTE FC 25 12 7 6 42–36 +6 43
5. MTK Budapest 26 12 5 9 36–34 +2 41
6. FC Fehérvár 26 11 5 10 34–30 +4 38
7. Győri ETO FC 24 10 7 7 44–27 +17 37
8. Kecskeméti TE-ERECO 25 10 6 9 43–40 +3 36
9. Vasas 26 10 3 13 36–45 –9 33
10. Diósgyőri VTK 25 9 6 10 27–37 –10 33
11. Gabona Trans-Kaposvár 25 8 6 11 41–39 +2 30
12. Budapest Honvéd 26 7 8 11 28–39 –11 29
13. Nyíregyháza Spartacus 25 6 10 9 27–32 –5 28
14. Paksi FC 25 6 8 11 31–44 –13 26
15. BFC Siófok 25 5 2 18 19–46 –27 17
16. REAC 25 3 4 18 28–62 –34 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik