Csertői Aurél szerint a Fehérváré az egyik legjobb játékosállomány

Vágólapra másolva!
2009.05.05. 15:16
Február végén az MLSZ versenybizottsága az időjárási viszonyokra hivatkozva a teljes 17. kört későbbi időpontra halasztotta. A fordulót most kedden és szerdán pótolják. Ma a Haladás a Fehérvárt fogadja, soraiban az 540. élvonalbeli meccsére, azaz csúcsbeállításra készülő Kuttor Attilával, míg a Honvéd három egymást követő vereség után az MTK-t látja vendégül.
Kuttor Attila (jobbra) 540. élvonalbeli meccsére készül
Fotó: Németh Ferenc
Kuttor Attila (jobbra) 540. élvonalbeli meccsére készül
Kuttor Attila (jobbra) 540. élvonalbeli meccsére készül
Fotó: Németh Ferenc
Kuttor Attila (jobbra) 540. élvonalbeli meccsére készül

Ha semmi váratlan nem jön közbe, a Haladás–Fehérvár találkozón Kuttor Attila ötszáznegyvenedszer lép pályára a magyar élvonalban, és ezzel utoléri korábbi csapattársát, a listavezető Illés Bélát.

Érdekesség, hogy éppen a Fehérvár ellen érheti el a rekordot Kuttor, hiszen a harminckilencedik születésnapját május 29-én ünneplő hátvéd éppen a Videoton színeiben mutatkozott be az NB I-ben, még 1989 nyarán (egy Veszprém ellen 1–0-ra megnyert meccsen).

A találkozó nemcsak ezért, hanem a két csapat tabellán elfoglalt pozíciója miatt is izgalmasnak ígérkezik, hiszen a negyedik szombathelyiek két ponttal előzik meg az ötödik Fehérvárt, és még mindkét csapatnak van esélye arra, hogy az Európa-liga-indulást érő harmadik helyen végezzen.

„Még hat mérkőzés hátra van, így felelőtlen kijelentés lenne, ha azt mondanánk, hogy egy esetleges győzelemmel harcba szállnánk a dobogóért. Egy-egy meccs után két-három helyet is léphetsz akár előre, akár hátra. Ha megverjük a Fehérvárt, akkor nőni fog a különbség köztünk. Ez biztos. Nehéz dolgunk lesz, de hazai pályán szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat. Úgy gondolom, ellenfelünknek van az egyik legjobb játékosállománya Magyarországon” – nyilatkozta a szokottnál is nagyobb udavariassággal Csertői Aurél, a hazaiak vezetőedzője klubja honlapjának.

A Honvéd az előző fordulóban éppen Szombathelyen kapott ki 1–0-ra – az volt a harmadik fiaskója zsinórban. Az Újpesttől, a Siófoktól és a Haladástól elszenvedett vereség után ma az MTK-t fogadják a kispestiek.

„Rangadó vár ránk. Két, nagyon régi tradíciójú klub csapata mérkőzik majd egymással. Az ilyen találkozók mindig érdekes és jó összecsapásokat szoktak hozni. Bízom benne, hogy ez a mai meccsre is igaz lesz, és abban is, hogy három ponttal gazdagodunk majd” – nyilatkozta a honvedfc.hu-nak Sisa Tibor.

A szakember azt is hozzátette, hogy akárcsak a Haladás ellen, ezúttal is több saját nevelésű fiatalnak szavaz majd bizalmat, vagyis Hidi Patrik, Fazakas Géza és a tizenhét éves Vólent Roland is pályára léphet az MTK ellen.

SOPRONI LIGA, 17. FORDULÓ

KEDDI MÉRKŐZÉSEK
Haladás–FC Fehérvár Szombathely, 19.00
Bp. Honvéd–MTK Bozsik-stadion, 19.00


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 25 18 3 4 60–23 +37 57
2. Újpest FC 25 15 8 2 51–27 +24 53
3. ZTE FC 25 12 7 6 42–36 +6 43
4. Szombathelyi Haladás 24 12 4 8 34–23 +11 40
5. FC Fehérvár 25 11 5 9 33–28 +5 38
6. MTK Budapest 25 11 5 9 33–34 –1 38
7. Győri ETO FC 24 10 7 7 44–27 +17 37
8. Kecskeméti TE-ERECO 25 10 6 9 43–40 +3 36
9. Vasas 25 10 3 12 35–42 –7 33
10. Diósgyőri VTK 25 9 6 10 27–37 –10 33
11. Gabona Trans-Kaposvár 25 8 6 11 41–39 +2 30
12. Budapest Honvéd 25 7 8 10 28–36 –8 29
13. Nyíregyháza Spartacus 25 6 10 9 27–32 –5 28
14. Paksi FC 25 6 8 11 31–44 –13 26
15. BFC Siófok 25 5 2 18 19–46 –27 17
16. REAC 25 3 4 18 28–62 –34 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik