A DVTK nagy csatában elhozott egy pontot az Újpest otthonából

Vágólapra másolva!
2009.05.03. 19:27
A Soproni Liga 26. fordulójának záró mérkőzésén fordulatos, 2–2-es döntetlent játszott egymással az Újpest és a Diósgyőr. Mindkét együttes vezetett a találkozón, de egyik sem tudta megőrizni előnyét két percnél tovább, így összességében a döntetlen igazságosnak mondható. Az újabb pontvesztéssel a lilák hátránya csak egy ponttal csökkent az éllovashoz képest, a Debrecen jelenleg négy egységgel vezet.
Nagy csatában alakult ki a 2–2-es végeredmény
Fotó: NS-archív
Nagy csatában alakult ki a 2–2-es végeredmény
Nagy csatában alakult ki a 2–2-es végeredmény
Fotó: NS-archív
Nagy csatában alakult ki a 2–2-es végeredmény
A Soproni Liga 26. fordulójának záró mérkőzésén a bajnoki címre hajtó Újpest a Diósgyőr csapatát fogadta. Mivel a lilák hátránya a meccs előtt öt pont volt a listavezető Debrecennel szemben, csak a győzelem volt elfogadható Szentes Lázár csapata számára – különben nehéz helyzetbe hozták volna magukat a bajnoki aranyért zajló versenyfutásban.

Az első tíz percben egy kisebb hazai helyzeten kívül sok mindent nem lehetett feljegyezni, csendben csordogált a meccs, mindkét csapat sok hibával játszott. Ezt követően azonban magára talált az Újpest, és gyors egymásutánban két hatalmas helyzetig jutott, de előbb Foxi lőtt közelről az üres kapu mellé, majd Simek távoli ívelését a gólvonalról vágták ki a hazaiak.

A folytatásban is mezőnyfölényben maradtak a hazaiak, és több, kisebb-nagyobb helyzetet is sikerült kidolgozniuk – de hol a balszerencse, hogy Köteles gondoskodott arról, hogy ne tudjanak betalálni.

A félidő hajrájában aztán az addig kapura teljesen veszélytelenül játszó Diósgyőr is megvillant, és nagyon közel állt a vezetés megszerzéséhez, de sem Honma, sem Kamber nem tudott kapuba találni – utóbbi játékos például három méterről az üres kapu fölé lőtt.

A szünetre így 0–0-s állással mehettek a csapatok, és emiatt az Újpest aggódhatott jobban. A pihenő után hamar megélénkült a játék, ugyanis a hazaiak az 55. percben megszerezték a vezetést. Ráadásul szépségdíjas találattal!

Tisza adott szép labdát Simonnak, a csatár közeli lövését Köteles még bravúrral védte, de a kipattanót Foxi a tizenegyespont környékéről, gyönyörű mozdulattal ollózta a kapuba a bal kapufa segítségével.

Jóformán ki sem örülték magukat a hazaiak, másodpercekkel később már ismét egyenlő állást mutatott a Szusza Ferenc Stadion eredményjelzője. A középkezdés után Honma kapott jó labdát a bal szélen, beadására pedig érkezett a védőket megelőző Tóth Mihály, és közelről Balajcza kapujába lőtt.

Az egyenlítő gól után kezdett sürgős lenni a dolog a hazaiaknak, és sorra vezették a támadásokat – de mégis hátrányba kerültek. Ráadásul bosszantó módon, ugyanis egy újpesti szöglet után szerzett gólt a Diósgyőr. A vendégek 67. percben bemutatott kontratámadása végén Honma 15 méterről, egy pattanás után a rövid sarokba bombázta a labdát. Balajcza csak beleérni tudott a lövésbe.

Úgy tűnt, ez nem az a mérkőzés, ahol a csapatok képesek sokáig megtartani a megszerzett előnyt, ugyanis két perccel később egyenlített az Újpest, Korcsmár egy szöglet után fejelt Köteles kapujába.

A hajrában már nem változott az állás, a hazaiak hiába támadtak szinte folyamatosan, újabb nagy helyzetet már nem sikerült kialakítaniuk. Az újabb pontvesztéssel így négy pont a lilák hátránya az éllovas Debrecennel szemben – lehet, hogy a végelszámolásnál nagyon sokba kerül majd a DVTK elleni pontvesztés az Újpestnek.

SOPRONI LIGA


Helyszín: Szusza-stadion
Nézőszám: 5 617
Játékvezető: Szabó S.
Asszisztensek: Tóth V., Kelemen A.

A KEZDŐCSAPATOK
ÚJPEST DIÓSGYŐR
1 Balajcza 1 Köteles
2 Dudics 7 Lakatos
21 Korcsmár 12 Viskovics
18 Mijadinoszki 3 Milicsics
24 Pollák 9 Gohér
7 Bozsics 5 Bogunovics
28 Jucemar 14 Kamber
20 Foxi 10 Takács P.
7 Simek 33 Szabó V.
10 Tisza 99 Honma
9 Simon A. 21 Tóth M.
Vezetőedző: Menedzser:
Szentes Lázár Gálhidi György

Gólszerző: Foxi (55.),Korcsmár (69.), ill. Tóth M. (56.), Honma (67.)
Csere: Dudics h. Bori (68.), Jucemar h. Stokes (73.), Foxi h. Kincses (87.), ill. Takács P. h. Búrány (52.), Szabó V. h. Szélpál (75.), Tóth M. h. Lipusz (90+3.)
Sárga lap: Korcsmár (64.), Búrány (73.), ill. Viskovics (83.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 25 18 3 4 60–23 +37 57
2. Újpest FC 25 15 8 2 51–27 +24 53
3. ZTE FC 25 12 7 6 42–36 +6 43
4. Szombathelyi Haladás 24 12 4 8 34–23 +11 40
5. FC Fehérvár 25 11 5 9 33–28 +5 38
6. MTK Budapest 25 11 5 9 33–34 –1 38
7. Győri ETO FC 24 10 7 7 44–27 +17 37
8. Kecskeméti TE-ERECO 25 10 6 9 43–40 +3 36
9. Vasas 25 10 3 12 35–42 –7 33
10. Diósgyőri VTK 25 9 6 10 27–37 –10 33
11. Gabona Trans-Kaposvár 25 8 6 11 41–39 +2 30
12. Budapest Honvéd 25 7 8 10 28–36 –8 29
13. Nyíregyháza Spartacus 25 6 10 9 27–32 –5 28
14. Paksi FC 25 6 8 11 31–44 –13 26
15. BFC Siófok 25 5 2 18 19–46 –27 17
16. REAC 25 3 4 18 28–62 –34 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik