Mészöly Géza: „A dobogó a célunk, ehhez pedig győznünk kell”

Vágólapra másolva!
2009.04.19. 15:15
A Soproni Liga 23. körének záró mérkőzésén, a forduló rangadóján a negyedik helyen álló Vasas fogadja az Illovszky-stadionban a bajnoki címre törő DVSC-TEVA-t.
Mészöly Géza nyerni szeretne, de a Vasasnak nehéz dolga lesz
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Mészöly Géza nyerni szeretne, de a Vasasnak nehéz dolga lesz
Mészöly Géza nyerni szeretne, de a Vasasnak nehéz dolga lesz
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Mészöly Géza nyerni szeretne, de a Vasasnak nehéz dolga lesz

A Vasasnak van miért visszavágnia, hiszen a két fél őszi, debreceni mérkőzésén a vendég Vasas egy óráig ugyan győzelemre állt, ám végül Oláh Lóránt parádés játékának is köszönhetően a DVSC fölényes, 4–1-es sikert aratott.

A hazaiak mestere, Mészöly Géza a Vasas hivatalos honlapjának adott interjújában kiemelte, hogy a vasárnap megszerezhető három pontra égetően nagy szüksége van együttesének.

„Ha az utóbbi időben mutatott formákat nézzük, akkor egyértelmű, hogy a Loki az esélyesebb, szerencsére azonban egy rangadó mindig más. A Debrecent senkinek sem kell bemutatni, remek csapat, hosszú kispaddal, és ezt legutóbb Szombathelyen is bizonyította. Azonban nekünk a dobogó a célunk, ehhez pedig őket is le kell győznünk” – kezdte Mészöly.

„Nem lesz könnyű, de mindent beleadunk. Maximálisan oda akarjuk tenni magunkat, egy ilyen kiemelten fontos meccsen egyébként is jobb teljesítményre vagyunk képesek. Bízom benne, hogy kellően felszívják magukat a játékosaim, és nyerni tudunk” – tette hozzá a hazaiak edzője.

A Debrecen jelenleg négy ponttal követi a listavezető Újpestet, így szintén mindenképp szüksége van a három pontra, hogy ne szakadjon le túlságosan a lila-fehérektől. A látogatók részéről Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere nyilatkozott a dvsc.hu-nak.

„A Vasas jobb csapat annál, mint amit a tavaszi szereplése mutat. Biztos vagyok benne, hogy nagyon felkészülten lép majd pályára. Lesz bennük dac, meg akarják mutatni, hogy többre képesek. Nagyon oda kell figyelnünk, mert ha a saját feladatát mindenki megfelelően oldja meg, akkor csapatként is kiválóan funkcionálunk. Ilyenkor a játék is jól működik, s ezáltal olyan eredmény születik, amely megfelel a célunknak.”

SOPRONI LIGA

23. FORDULÓ
Vasas–Debrecen 17.30 – élőben az NSO-n!
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
MTK–FC Fehérvár 0–4
Kaposvár–Újpest 2–3
DVTK–Győri ETO 2–3
REAC–Siófok 3–1
Bp. Honvéd– Nyíregyháza 1–0
Paks–Zalaegerszeg 1–1
Kecskemét–Haladás 3–2


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Újpest FC 22 14 7 1 44–22 +22 49
2. DVSC-TEVA 21 14 3 4 44–20 +24 45
3. ZTE FC 22 11 6 5 36–27 +9 39
4. Vasas 21 10 2 9 31–33 –2 32
5. Szombathelyi Haladás 21 9 4 8 29–21 +8 31
6. FC Fehérvár 22 9 4 9 29–26 +3 31
7. MTK Budapest 22 9 4 9 29–32 –3 31
8. Győri ETO FC 21 8 6 7 32–23 +9 30
9. Kecskeméti TE-ERECO 22 8 6 8 35–33 +2 30
10. Diósgyőri VTK 22 8 5 9 23–33 –10 29
11. Budapest Honvéd 22 7 8 7 28–30 –2 29
12. Gabona Transz-Kaposvár 22 7 6 9 33–30 +3 27
13. Nyíregyháza Spartacus 22 6 8 8 25–29 –4 26
14. Paksi FC 22 6 7 9 28–37 –9 25
15. BFC Siófok 22 4 2 16 15–38 –23 14
16. REAC 22 3 4 15 25–52 –27 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik