Elkezdték! – Körkép az NB I-es labdarúgócsapatok felkészüléséről

Vágólapra másolva!
2009.01.05. 14:33
A Soproni Liga szereplői közül 12 csapat kezdte meg a mai nappal a felkészülést a 2008-2009-es bajnokság tavaszi szezonjára. A Kaposvár már szombaton edzést tartott, míg a Haladás szerdán, a Vasas csütörtökön, a Nyíregyháza pedig jövő hétfőn vág bele. Körképünkben azon együttesek háza táján néztünk körül, amelyeknél már elkezdődött a munka.
Szentes Lázár (balra) csapata erdei futással kezdte az évet
Fotó: Meggyesi Bálint
Szentes Lázár (balra) csapata erdei futással kezdte az évet
Szentes Lázár (balra) csapata erdei futással kezdte az évet
Fotó: Meggyesi Bálint
Szentes Lázár (balra) csapata erdei futással kezdte az évet

Szavazás

Értékelje a Soproni Liga színvonalát 1–10-ig! (a 10-es a legjobb)

Írja be az itt látható számot!
Az “első fecske” a Kaposvár volt az idén, ugyanis a bajnokságban 7. helyen álló somogyiak már szombaton megkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra.

A játékoskerettel kapcsolatos változás, hogy Ribi István, Graszl Norbert, Balogh László és Kerekes Zsolt szabadlistára került, így távozhat, míg öt fiatal labdarúgó – Major Ádám, Bőle Lukács, Horváth Tamás, Balázs Benjámin és Kulcsár Kornél – a felkészülés idejére az U19-es csapattól a felnőttekhez került. Bojan Bozsovics a vakbélgyulladása után még lábadozik, a brazil André Alves viszont valószínűleg visszatér Kaposvárra, mert lejárt a kölcsönadási szerződése az orosz Lucs-Enyergija Vlagyivosztoknál, ám Illés János ügyvezető a csapat honlapján elmondta, szeretnék eladni a támadót. A felkészülés során hét-nyolc mérkőzést terveznek a kaposváriak és egy februári horvátországi edzőtábor is szerepel a programban. (Olvassa el Prukner László nyilatkozatát a téli felkészüléssel kapcsolatban!)

Az Újpest, a Debrecen, a Kecskemét, az MTK, a ZTE, a Fehérvár, a Győr, a Honvád, a DVTK, a Paks, a REAC és a Siófok hétfőn kezdte meg a munkát.

Szentes Lázár csapata a legirigyeltebb az NB I-es mezőnyben, ugyanis Újpesten 20 millió forintot fordítanak a téli felkészülésre (a legkevesebből a Nyíregyháza gazdálkodhat, Révész Attila alakulatánál ugyanis egyetlen forintot sem különítettek el erre a célra). Január 12-től és 26-tól egy-egy hetet Bükfürdőn tölt a gárda, és tervben van egy angliai túra is, amely során a bajnokságban 2. helyen álló lila-fehérek január 20-án edzőmeccset játszanak az angol másodosztályt vezető Wolverhamptonnal.

A játékoskerettel kapcsolatban felvetődött Kiss Zoltán Belgiumba szerződése (a Germinal Beerschot kereste meg), de Korcsmár Zsolt és Rajczi Péter iránt is érdeklődtek külföldről.

Szavazás

A Soproni Liga február végén folytatódik. Önnek hiányzik a magyar labdarúgó-élvonal?

Írja be az itt látható számot!
A listavezető debreceniek balhátvédje, Takács Zoltán szintén belga együttessel, a Cercle Bruges-zsel tárgyal, ahol próbajátékon is részt vett és felmerült a brazil Leandro távozása is, míg Sándor Tamás bejelentette a visszavonulását. A DVSC-nél a felkészülés a mai orvosi vizsgálatokkal kezdődött. Február 2. és 12. között törökországi edzőtáborba utazik a csapat. A klub elnöke, Szima Gábor a DVSC hivatalos honlapján elmondta, hogy egy kapust (Miski Zoltánnal tárgyalnak) és egy hátvédet (a feltehetően távozó Takács helyére) szeretnének majd igazolni.

A bajnoki címvédő MTK futóedzésekkel indította a szezont. Garami József a klub honlapján elmondta, hogy az első héten a felkészülésre való ráhangolódás a cél, s a Hungária körút mellett a BKV pályáján és Budafokon gyakorolnak majd. Külföldi túra nem szerepel a tervek között.

A bajnokságban 9. helyen álló FC Fehérvár egy ukrán próbajátékossal, a középpályás Olekszandr Tkacsukkal a soraiban vágott bele a munkába hétfőn.

A klub vezetői bejelentették, hogy az eredetileg január 17-ére tervezett, Slovan elleni pozsonyi találkozót lemondták, tekintettel a tavalyi dunaszerdahelyi történésekre. Ez azt jelenti, hogy az első felkészülési mérkőzést január 21-én a Győr ellen vívhatják a fehérváriak, de a helyszínben még nem állapodtak meg a felek.

Varga István csapata külföldi edzőtábort nem tervez, ám horvátországi és szerbiai gyakorlómeccsekre sor kerülhet.

Győrben munkába állt az új vezetőedző, a szerb Dragoljub Bekvalac, nem úgy a klub szerb légiósai, akik a pravoszláv karácsony miatt csak január 8-án kapcsolódnak be a tréningekbe. Január végén Törökországban táborozik az együttes, és több edzőmérkőzést is terveznek, többek között az osztrák Sturm Graz ellen.

Az már korábban eldőlt, hogy Nikolov Balázsra, Pintér Attilára, Varga Zoltánra és Kovács I Zoltánra nem tartanak igény a vezetők, így ők távoznak (Kovács azóta már a visszavonulását is bejelentette).

A Honvéd a kispesti műfüves pályának hála nem utazik külföldi túrára, ugyanakkor nemzetközi edzőmeccset tervez a szakmai stáb, például a kassaiak ellen január 17-én. Pölöskei Gábor tanítványai egyébként napközis rendszerben készülnek a bajnokságra.

Kecskeméten ma találkoztak először a játékosok, de az első tréningre csak holnap kerül sor, amin már nem vesznek részt a Nagy testvérek, ugyanis Nagy Sándor és Nagy József is távozik. Edzőtáborozásra nem megy Tomiszlav Szivics csapata.

Egyelőre Zalaegerszegen is csak távozók vannak: Milan Davidovra és Damir Pekicre nem tart igényt Csank János, így ők szinte biztosan máshol folytatják, míg török források szerint Roguy Meyét az Ankaraspor vinné. Az előzetes tervek szerint egyébként éppen Törökországba utazik majd edzőtáborba Csank János csapata január 25. és február 6. között.

A paksiak mától egy héten át hazai környezetben dolgoznak, majd két hétig Tatán készülnek, egy hetet pedig a horvátországi Porecben töltenek. Gellei Imre tanítványaihoz újonnan csatlakozott az eddig Győrben futballozó Pintér Attila és a Debrecent elhagyó Csernyánszki Norbert.

Az utolsó előtti siófokiak szintén Porecbe mennek majd, mert Siófok testvérvárosa a horvát település, így az önkormányzat finanszírozza a túrát. A csapat egyébként ma találkozott először Balatonszabadiban egy disznóvágás alkalmával, a szakmai munka holnap kezdődik.

Diósgyőrben Kreizler Károly, Pintér Zoltán, Gahwagi Nebil, Jimmy Jones Tchana, Dusko Vranesevic és Sebők Vilmos már nem jelent meg az első, hétfői edzésen. Sisa Tibor együttese január 19. és 24. között Tiszújvárosba költözik. Az együttes a felkészülés során többek között a Cegléd, a Mezőkövesd és a Tiszújváros ellen játszik majd.

Rákospalotán a vezetőedző Hevesi Tamás számított új arcnak az első tréningen, de új fiú Bárányos Zsolt is, igaz, a Nyíregyházáról távozó középpályás egyelőre csak a formában maradás érdekében gyakorol a tabella utolsó helyén álló csapatnál. A REAC-nál külföldi útra nincs fedezet, három héten át, napi két edzéssel, bentlakásos formában készül majd a keret.

A Haladás szerdán, a Vasas csütörtökön, a Nyíregyháza pedig jövő hétfőn kezdi a munkát.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 15 10 3 2 33–14 +19 33
2. Újpest FC 15 8 6 1 27–17 +10 30
3. Vasas 15 9 1 5 27–23 +4 28
4. Szombathelyi Haladás 15 7 3 5 22–13 +9 24
5. Nyíregyháza Spartacus 15 6 6 3 20–14 +6 24
6. ZTE FC 15 6 4 5 25–22 +3 22
7. Gabona Transz-Kaposvár 15 6 3 6 26–21 +5 21
8. Kecskeméti TE-ERECO 15 6 3 6 23–19 +4 21
9. FC Fehérvár 15 6 3 6 17–19 –2 21
10. MTK Budapest 15 5 4 6 20–22 –2 19
11. Budapest Honvéd 15 5 4 6 22–25 –3 19
12. Diósgyőri VTK 15 5 4 6 17–26 –9 19
13. Győri ETO FC 15 5 3 7 23–19 +4 18
14. Paksi FC 15 5 3 7 21–31 –10 18
15. BFC Siófok 15 2 2 11 9–27 –18 8
16. REAC 15 2 2 11 19–39 –20 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik