Folytatódik-e az Újpest veretlenségi sorozata Fehérváron?

Vágólapra másolva!
2008.11.16. 13:10
A második fordulóbeli, Vasas elleni kudarc óta veretlen Újpest az FC Fehérvár otthonába látogat a Soproni Liga 15. fordulójának záró mérkőzésén, amely egyben az őszi idény „fináléja” is. Az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen várhatja az élről a tavaszt, az Újpest viszont esetleges győzelmével ismét egyetlen pontra felzárkózhatna a Loki mögé.
Kabát Péter is felépült a Soproni Liga őszi fordulójának utolsó mérkőzésére
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Kabát Péter is felépült a Soproni Liga őszi fordulójának utolsó mérkőzésére
Kabát Péter is felépült a Soproni Liga őszi fordulójának utolsó mérkőzésére
Fotó: Németh Ferenc (archív)
Kabát Péter is felépült a Soproni Liga őszi fordulójának utolsó mérkőzésére

Az Újpest FC azóta nem talált legyőzőre a Soproni Ligában, hogy a második fordulóban idegenben kikapott a Vasastól.

A lila-fehérek – a 15. forduló és egyben az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzésén – a Fehérvár otthonában igyekeznek folytatni a nagyszerű sorozatot. Sikerük esetén egy pontra zárkóznának föl az éllovas Debrecen mögé – ám az biztos, hogy akármi is lesz, a második helyen várják majd a tavaszi szezont.

Szentes Lázár minden játékosára számíthat, aki eddig pályára lépett az ősszel, hiszen Kabát Péter felépült a Győr ellen összeszedett vállsérüléséből, Lipták Zoltán pedig letöltötte az egymeccses eltiltását.

„Nagyon kemény, hajtós, jó meccset várok. Mindkét csapat a három pont megszerzéséért lép pályára, ezért változatos, látványos futball alakulhat ki. Kabát Péter csütörtöktől már velünk edz, de addig is különmunkát végzett, így sérülés már nem befolyásolja a szereplését” – nyilatkozta Szentes Lázár az Újpest hivatalos honlapján.

A Fehérvár a legutóbbi két hazai meccsén nyert, és Varga István edző annak ellenére bizakodó, hogy többen nem állhatnak a rendelkezésére.

„Győzelemmel szeretnénk zárni az őszt, de van egy ellenfél is, méghozzá nem is akármilyen, hanem az Újpest” – olvasható Varga véleménye a Fehérvár hivatalos weboldalán.

Dvéri Zsolt lázas, Elek Ákos és Ilija Radovics húzódással küszködik, Palkó Dávid műtét után lábadozik, Goran Vujovics pedig lábfejtörés miatt nem léphet pályára a hazai együttesben.

A három pont nem jönne rosszul a Fehérvárnak sem, amely ez esetben a hatodik pozícióból várhatná a tavaszi folytatást, csupán egy ponttal lemaradva az ötödik és a negyedik helyezettől – vagyis ha megveri az Újpestet, tartani tudja a lépést az élmezőnnyel.

A mérkőzés online közvetítését itt tekintheti meg.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. DVSC-TEVA 15 10 3 2 33–14 +19 33
2. Újpest FC 14 8 5 1 27–17 +10 29
3. Vasas 15 9 1 5 27–23 +4 28
4. Szombathelyi Haladás 15 7 3 5 22–13 +9 24
5. Nyíregyháza Spartacus 15 6 6 3 20–14 +6 24
6. ZTE FC 15 6 4 5 25–22 +3 22
7. Gabona Trans-Kaposvár 15 6 3 6 26–21 +5 21
8. Kecskeméti TE-ERECO 15 6 3 6 23–19 +4 21
9. FC Fehérvár 14 6 2 6 17–19 –2 20
10. MTK Budapest 15 5 4 6 20–22 –2 19
11. Budapest Honvéd 15 5 4 6 22–25 –3 19
12. Diósgyőri VTK 15 5 4 6 17–26 –9 19
13. Győri ETO FC 15 5 3 7 23–19 +4 18
14. Paksi FC 15 5 3 7 21–31 –10 18
15. BFC Siófok 15 2 2 11 9–27 –18 8
16. REAC 15 2 2 11 19–39 –20 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik