Kovács Zoltán egy titkos paktum miatt sosem játszhat az Újpest ellen

Vágólapra másolva!
2008.11.06. 10:02
Amikor Kovács Zoltán legutóbb a Megyeri úton ellenfélként pályára lépett, gólt szerzett az Újpest ellen. Ennek már 14 és fél éve, hiszen 1994. március 19-én az MTK labdarúgójaként szerepelt a IV. kerületben vendégként. Az viszont biztos, hogy pénteken győri futballistaként nem lő gólt az Újpestnek, mert nem játszik a bajnokin. Pedig nem tiltották el, és nem is sérült. Ráadásul a Győrnek – amely bronzérmesként nagy célokkal vágott neki a bajnokságnak, ám pillanatnyilag a 10. helyen áll – nagy szüksége lenne a támadóra. Ezúttal azonban Egervári Sándor, az ETO vezetőedzője nem nevezheti a labdarúgót.
Kovács Zoltán (balra) pénteken biztosan nem játszik
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-archív)
Kovács Zoltán (balra) pénteken biztosan nem játszik
Kovács Zoltán (balra) pénteken biztosan nem játszik
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-archív)
Kovács Zoltán (balra) pénteken biztosan nem játszik

FANZONE-TIPPJÁTÉK


A Fanzone és a Nemzeti Sport közös tippjátékában a hazai NB I és öt kiemelt európai labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek, valamint a Bajnokok Ligája összecsapásainak megtippelésével bebizonyíthatja, hogy otthonosan mozog a foci világában. Mutassa meg Ön is, hogy mennyire ért a labdarúgáshoz!
– Miért nem játszik a Szusza Ferenc Stadionban?
– A nyáron, amikor az Újpest felbontotta még érvényes szerződésemet, új megállapodást kötöttünk, hogy nagy pénzt kellene fizetnem, ha pályára lépnék volt csapatom ellen – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács Zoltán.

– Soha többé nem futballozhat az Újpest ellen?
– Nem.

– Miért jó ez így önnek?
– Nem jó. Ez volt az újpestiek kikötése, és mivel el kellett jönnöm, elfogadtam, hogy nem léphetek pályára az Újpest ellen. Nem volt más választásom. Pedig nyilván nem én akartam felbontani a szerződésemet.

– Ha azt vesszük, milyen szoros érzelmi szálakkal kötődik az Újpesthez, még örülhetne is neki, hogy nem kell futballoznia ellene.
– Bizonyos szempontból könnyebb lesz így, elsősorban a szurkolókra gondolok. Viszont Győrben befogadtak és megbecsülnek. Számítanak rám, de ezen a fontos meccsen nem tudok segíteni az együttesnek.

– Ott lesz a találkozón?
– Ez természetes! Az Újpest sérült játékosával, Tisza Tiborral együtt nézem a meccset.

– Ha az utolsó percben, gól nélküli állásnál valamelyik győri játékos betalál, felugrik?
– Maradjunk annyiban, hogy nagyon örülök. Nehéz nekem így visszatérni a Megyeri útra... Nem ugrom fel, és a levegőt sem csapkodom az öklömmel, nem lesz teátrális az örömöm.

A TELJES CIKKET ELOLVASHATJA A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!
Legfrissebb hírek

Kovács Zoltán: Nem kell senkinek semmit bizonyítanom

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 18:05

Bényei Ágoston: Vladimir Radenkovics beszélgetései is sokat segíthetnek

Labdarúgó NB I
2025.06.28. 11:22

Háromszoros magyar bajnok a Diósgyőr legújabb szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 16:32

A DVTK régi-új vezetőedzője hisz a magyar játékosokban

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 14:03

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 09:05

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 23:37

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 15:24

Kovács Zoltán távozott Újpestről, a DVTK sportigazgatója lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 14:45
Ezek is érdekelhetik