Bár a hétvégén Nyíregyházán rendezik a Vidor elnevezésű humorfesztivált, a szabolcsiakat a Szpari is jól szórakoztatta. A román Bogdan Apostu klasszikus mesterhármasával és Jurij Sevelnek adott gólpasszával 4–0-ra győztek a nyírségiek a formán kívül játszó REAC ellen. A mérkőzésen esett még három meg nem adott gól is, ráadásul kettő a rendes játékidő utolsó percében. Bárányos Zsolt kétszer, Ramos egyszer lőtt lesről a hálóba. Mindhárom esetben jól döntött Bede Ferenc játékvezető, ennek ellenére a hazai szurkolók füttykoncertje mellett vonult le a pályáról.

Fotó: Szolnoki László
Bogdan Apostu (pirosban) mesterhármast lőtt, majd gólpasszt adott a REAC ellen

Fotó: Szolnoki László
Bogdan Apostu (pirosban) mesterhármast lőtt, majd gólpasszt adott a REAC ellen
NÉZZE MEG NB I-ES ADATBANKUNKAT!
Bárányosnak ment sokkal jobban, valósággal ficánkolt a pályán, míg a társai által magára hagyott Lisztesnek finoman szólva is rossz napja volt a szombati.
A mérkőzést egyértelműen a hazaiak kezdték élénkebben, már a mérkőzés elején egyértelműen látszott, hogy a Nyíregyháza jobban akarja a győzelmet.
Bárányoson kívül Perényi Szabolcs és Lippai Ákos játszott remekül a nyíregyházi középpályás sorból, míg a REAC-nál sorozatos technikai hibákat vétettek ugyanezen a csapatrészen. A hazai védelemben pedig Yves Simplice Mboussi játszott tanárian. Többen felvetették, hogy azonnal honosítani kellene a kameruni védőt.
A gyengén játszó REAC sorsát végképp megpecsételte Erős Károly kiállítása, amely után a hazaiak valósággal vérszemet kaptak.
A vendégvédők háta szinte rátapadt a hálóra, annyira hátráltak, amikor a román csatár, Bogdan Apostu megindult a kapu felé. Ennek meg lett az eredménye, hiszen a légiós az első flidőben két gólt is szerzett.
Aczél Zoltán együttesében ekkor Szántai Levente tartotta a lelket, aki bravúrjaival megakadályozta azt, hogy már a félidőben óriási hátrányba kerüljön a REAC.
Apostu kétszer is elszalasztotta a mesterhármas lehetőségét, előbb másfél méterrel tévesztett el egy emelést, majd önzetlenül passzolt Bárányoshoz biztos helyzetben, aki azonban lesen állt. A 68. percben harmadjára sikerült összehoznia a mesterhármast a román csatárnak: Lippai Ákos szögletét követően fejelt Szántai hálójába. Apostu teljesítményét is megfejelte, ugyanis a csereként beállt Sevelnek adott gólpasszt.
A remekül játszó, csatárait pontos labdákkal segítő középpályásainak köszönhetően a Nyíregyháza ilyen arányban is megérdemelten verte a gyengén játszó REAC-ot.
A mérkőzés végén Ramos és Bárányos is betalált, de Bede Ferenc játékvezető érvénytelenítette a találatokat.
SOPRONI LIGA

Nézőszám: 4000 |
Játékvezető: Bede |
Asszisztensek: Ortó, Márkus T. |
Tudósító: Bacskai János |
NYÍREGYHÁZA | REAC |
33 Lazareanu | 12 Szántai |
12 Miskolczi | 2 Dinka |
17 Hegedűs T. | 7 Cseri |
18 Mboussi | 17 Horváth G. |
24 Perényi | 5 Sallai B. |
21 Bárányos | 9 Nagy T. |
27 Ramos | 20 Erős |
5 Zabos | 21 Lisztes |
10 Lippai | 15 Dancs |
28 Dosso | 11 Nyerges |
9 Apostu | 18 Balaskó |
Klubmenedzser: Révész Attila | Vezetőedző: Aczél Zoltán |
Gólszerző(k): Apostu (19., 42., 68.), Sevel (78.) |
Csere: Dinka h. Kőhalmi (a szünetben), Lisztes h. Rása (62.) Dosso h. Sevel (67.) Miskolczi h. Belényesi (70.) Lippai h. Odrobéna (79.) |
Sárga lap: Ramos (18.), Miskolczi (22.), Balaskó (34.), Rása (79.), Bárányos (92.) |
Kiállítva: Erős (22.) |
Legfrissebb hírek

Nyolcezer ember előtt léphet pályára a Ferencváros
Labdarúgó NB I
2009.08.07. 14:17

Videó: nézze meg a Debrecen Pápának lőtt két gólját!
Labdarúgó NB I
2009.08.02. 02:13
Ezek is érdekelhetik