Lisztes Krisztián pazar góljával még a REAC szerzet vezetést a 600 néző előtt megrendezett mérkőzésen. Az első félidő végén azonban Kapcsos Vince kiállították, amit nem tudott elviselni a REAC. Sitku Illés előbb gólpasszt adott, majd gólt szerzett, ezzel 2–1-re győzni tudott a Fehérvár. A mérkőzés végén Koller Ákost is kiállították, több nagy helyzete is volt a hazaiaknak, de nem sikerült pontot menteniük.

Fotó: Németh Ferenc
Hiába lőtt gólt Lisztes, kikapott a REAC

Fotó: Németh Ferenc
Hiába lőtt gólt Lisztes, kikapott a REAC
NÉZZE MEG NB I-ES ADATBANKUNKAT!
A REAC-nak eddig felemás az idénye, két vereség mellett játszottak egy unalmas mérkőzésén döntetlent a Diósgyőrrel, valamint meglepetésre Pakson győztek 3–1-re.
Az első félidőben a Fehérvár járatta többet a labdát, de komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni, viszont a REAC erőteljesebben támadott, jobban benne volt a gól a sárga-kékek játékában.
A hazaiak igyekezete góllá is érett a félidő közepén, megérdemelten szereztek vezetést Lisztes Krisztián révén, aki Dancs Rolandtól kapott egy labdát, ezután két közönséget ámulatba ejtő cselt csinált Koller Ákos mellet, majd 16 méterről a kapu bal oldalába csavart.
A súlyos sérülés után karrierjét gyakorlatilag újrakezdő Lisztes Krisztián kezd magára találni, gyönyörű gólt lőtt a Paksnak, valamint jól játszott a Zalaegerszeg elleni mérkőzésen is. A 49-szeres válogatott irányító most is régi önmagát idézte.
A másik oldalon egy szintén technikás irányító brillírozott, Dvéri Zsolt többször is jó ütemben ugratta ki Simek Pétert, és Sitku Illést. Az egyik ilyen kiugratást követően a gólhelyzetben lévő Simeket Kapcsos Vince lerántotta, ezért Berger játékvezető kiállította.
Kapcsos így nehéz helyzetbe hozta csapatát, az addig veszélyesebben játszó REAC érezhetően megzavarodott, a Fehérvár pedig új lendületet kapott.
Nem volt tehát könnyű helyzetben tehát Aczél Zoltán a második félidőben. Végül nem is bírta a nyomást a hazai együttes. Ismét Dvéri ívelt fel jól , Sitku Illés pedig jól tálalt Milan Pavlicsics elé, aki egyedül mehetett a kapu felé, majd Szántai felett a hálóba emelt.
A kiállítás végképp rányomta a bélyeget a mérkőzésre, miután Sitku Illés gólpassza után, gólt is szerzett.
A találkozó végén a 82. percben beállt Kiss Tamás vált főszereplővé, és válhatott volna hőssé. Beállása után rögtön sárgát kapott, majd még ugyanabban a percben fejelhetett kapura, de Sebők Zsolt bravúrral védett, és így nagyban hozzájárt az új edző sikeres bemutatkozásához.
SOPRONI LIGA

Nézőszám: 600 |
Játékvezető: Berger |
Asszisztensek: Forgács, Tóth I. |
Tudósító: Kovács Zoltán |
REAC | FEHÉRVÁR |
12 Szántai | 1 Sebők Zs. |
17 Horváth G. | 2 Andics |
7 Cseri | 5 Koller |
2 Dinka | 3 Horváth G. |
8 Kapcsos | 4 Mohl |
5 Sallai B. | 11 Pavlicsics |
6 Kőhalmi | 14 Farkas B. |
20 Erős | 10 Dvéri |
21 Lisztes | 26 Romero |
15 Dancs | 7 Simek |
11 Nyerges | 9 Sitku |
Vezetőedző: | Vezetőedző: |
Aczél Zoltán | Varga István |
Gólszerző: Lisztes (31.), Pavlicsics (51.), Sitku (70.) |
Csere: Kőhalmi h. Nagy T. (54.), Romero h. Nagy D., Dancs h. Jeremiás (72.), Dinka h. Kiss T. (82.), Pavlicsics h. Lázár (90.) |
Sárga lap: Horváth G. (22.), Farkas B. (48.), Koller (62.), Romero, Nagy T. (70.), Simek (78.) Pavlicsics (79.), Kiss T. (83.) |
Kiállítva: Kapcsos (40.), Koller (91.) |
Legfrissebb hírek

NB I: a Fehérvár megvette a ZTE védőjét – hivatalos
Labdarúgó NB I
2023.09.06. 19:20
Ezek is érdekelhetik