Az MLSZ díjazta a tavalyi szezon legjobbjait, tarolt a bajnokcsapat

Vágólapra másolva!
2008.07.03. 17:11
Az 2008/09-es idény sorsolása után a Magyar Labdarúgó-szövetség Kánai úti székházában ünnepélyes keretek között átadták az idény legjobbjainak járó díjakat is - tudósít a szövetség hivatalos honlapja.
A bajnoki címet jelentő kupa után Kanta József (balra) az év legjobbjának járó díját is átvehette
Fotó: Meggyesi Bálint
A bajnoki címet jelentő kupa után Kanta József (balra) az év legjobbjának járó díját is átvehette
A bajnoki címet jelentő kupa után Kanta József (balra) az év legjobbjának járó díját is átvehette
Fotó: Meggyesi Bálint
A bajnoki címet jelentő kupa után Kanta József (balra) az év legjobbjának járó díját is átvehette

Az MLSZ összesen 15 kategóriában 21 díjat adott át, s ezekkel együtt kiosztott közel három millió (pontosan 2.9 millió) forint pénzjutalmat is.

Az élvonal játékosai közül Waltner Róbert gólkirályként a Deák Ferenc-díjat vehette át. A bajnok MTK-ból két játékost és Garami József edzőt is jutalmazták. Kanta József lett az év játékosa, Urbán Gábor az év felfedezettje, Garami pedig nem meglepetésre az év edzője lett.

Az év játékvezetőjének az élvonal legrutinosabb sípmesterét, Bede Ferencet választották. Az év sportújságírója díjat ifj. Knézy Jenő, az Eurosport és a Duna TV kommentátora kapta.

Az élvonal Fair Play-díját is – sorozatban negyedszer – a bajnokcsapat kapta, az MTK-sok díja nem meglepetés: a kék-fehérek piros lap nélkül játszották végig az idényt. Második a Győr, harmadik a Kaposvár lett.

Az NB II-es csapatok közül keleten a Vác, nyugaton a Haladás volt a legsportszerűbb.

Utánpótlás szinten teljes volt az MTK-siker. A budapestiek megnyerték az U19-es és az U17-es bajnokságot is, és közülük került ki két legjobb edző és játékos is.

AZ ÉV LEGJOBBJAI

Az év játékosa (Bozsik József-díj) Kanta József
Gólkirály (Deák Ferenc-díj) Waltner Róbert
Az év felfedezettje (Puskás Ferenc-díj) Urbán Gábor
Az év edzője (Sebes Gusztáv-díj) Garami József
Az év játékvezetője (Hertzka Pál-díj) Bede Ferenc
Az év sportújságírója (Molnár Dániel-díj) ifj. Knézy Jenő
Az év U19-es edzője Tamási Zsolt (MTK)
Az év U19-es játékosa Gosztonyi András (MTK)
Az év U17-es edzője Petres Tamás (MTK)
Az év U17-es játékosa Tischler Patrik (MTK)
Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

Az MLSZ közleményt adott ki a portugál–magyar meccs előtti malőrről

Magyar válogatott
2025.10.18. 18:04

Válogatott: hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az örmények elleni mérkőzésre

Magyar válogatott
2025.10.17. 13:33

Megvan, milyen mezben játszik Lisszabonban a magyar válogatott

Foci vb 2026
2025.10.14. 15:59

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Átlagosan csaknem hét magyar lép pályára az NB I-es csapatokban

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 16:00

NB II: a Vasas és a Videoton mellett a Budafok, a Soroksár, a Csaba és a Kecskemét is képernyőre kerül

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 09:23

Gyász: elhunyt Mezey György korábbi szövetségi kapitány

Magyar válogatott
2025.10.08. 07:51
Ezek is érdekelhetik