Visszavágna a Debrecen a Honvédnak a tavalyi kupavereségért

Vágólapra másolva!
2008.05.28. 13:26
Két csalódott csapat találkozik a Magyar Kupa döntőjében. A DVSC-TEVA az elúszott bajnoki aranyat siratja, a Honvédnál pedig az elkeserítő tavaszi szereplés miatt lehetnek zaklatottak a játékosok.
Hercegfalvi (középen) és Szűcs (jobbra) között idén is nagy csata várható
Fotó: NS Archív
Hercegfalvi (középen) és Szűcs (jobbra) között idén is nagy csata várható
Hercegfalvi (középen) és Szűcs (jobbra) között idén is nagy csata várható
Fotó: NS Archív
Hercegfalvi (középen) és Szűcs (jobbra) között idén is nagy csata várható

Hiába teljesít tavasszal a legjobban a DVSC-TEVA a Soproni Ligában, az MTK elhalászta előle a bajnoki címet, így a csalódottság minden bizonnyal elegendő motivációt jelent a kupadöntőre.

A Honvéd a Debrecennel ellentétben nagyon gyengén muzsikált a bajnokság második felében, csupán a Tatabánya szerzett kevesebb pontot a kispestieknél. Természetesen a fővárosi csapat játékosai is bizonyítani szeretnének, ám aggasztó lehet számukra, hogy gyakorlatilag az egész csapat formán kívül játszik hónapok óta.

A Honvéd esélyeit tovább csökkenti az is, hogy két mérkőzés dönt a trófea sorsáról, hiszen míg DVSC kiegyensúlyozottan, és ami még fontosabb jól is játszott mostanában, a Honvéd szurkolói nagyon régen láthattak csapatuktól két olyan egymást követő mérkőzést, amelyen magabiztosan játszott volna a gárda.

Szegény embert az ág is húzza, szokták mondani, ami ezúttal a kispestiekre is igaz. Három meghatározó játékosuk közül Benjamin Angoua Brou és George Gebro egyik találkozón sem, míg Genito csupán az első mérkőzésen segíthet a piros-feketéknek.

A Honvéd tulajdonosa is elégedetlenségének adott hangot a legutóbbi, Nyíregyházától elszenvedett vereséget követően.

„A tulajdonos mondanivalója nagyjából megegyezett az enyémmel, néhány játékos hozzáállásával nem lehetünk elégedettek. Megkérte a labdarugókat, hogy a kupadöntőre szedjék össze magukat” – mondta el Vass László vezetőedző.

A DVSC klubmenedzsere, Herczeg András a kispestiek tavaszi vesszőfutása ellenére arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad félvállról venni a mérkőzést.

„Biztos vagyok benne, hogy motivált ellenféllel találkozunk a Magyar Kupa fináléjában. A kispesti gárdában akad néhány egyéniség és csapatként is képesek remek teljesítményre, míg ha a bajnokságban nyújtott eredményeik nem is ezt mutatják.”

A tavalyi kupadöntőben a Honvéd legyőzte a DVSC gárdáját, amiért idén visszavágnának a debreceniek.

„Jó lenne visszavágni a tavalyi vereségért. Az elvesztett bajnoki cím miatt csalódottak a játékosok, így az a legfontosabb, hogy sikerüljön felrázni a csapatot” – tette hozzá a Loki szakvezetője.

A kupadöntő fináléjának első találkozóját szerda este 18 órától rendezik a Bozsik-stadionban, a visszavágóra pedig egy hét múlva Debrecenben kerül sor.

A kupagyőzelemért egyébként négymillió forintot tehet zsebre a nyertes csapat.
Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Gyász: elhunyt Tajti József, a mexikói vb-n szereplő magyar válogatott edzője

Labdarúgó NB II
2025.06.30. 14:53

A Honvéddal kötött együttműködést a Dorog, újabb játékosok is érkeztek

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 10:31
Ezek is érdekelhetik