A Debrecen két meccsen 11 gólt szerzett somogyi riválisa ellen

Vágólapra másolva!
2007.11.07. 15:53
Az idegenbeli 5-2-es győzelem után hazai pályán 6-2-re verte a bajnok Debreceni VSC-TEVA együttese az NB II-es Kaposvölgye-Nagyberki csapatát a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, így kettős sikerrel, 11-4-es gólkülönbséggel jutott tovább a nyolc közé.
Szilágyi Péter nagyon bizonyítani akart, és sikerült is neki
Czagány Balázs
Szilágyi Péter nagyon bizonyítani akart, és sikerült is neki
Szilágyi Péter nagyon bizonyítani akart, és sikerült is neki
Czagány Balázs
Szilágyi Péter nagyon bizonyítani akart, és sikerült is neki

Noha a párharc már az első találkozón eldőlt, a Debrecen a második összecsapáson is fölényes győzelmet aratott a Kaposvölgye ellen a Magyar Kupa legjobb 16 csapata között.

A DVSC már az első percben megszerezte a vezetést a 19 éves Szilágyi Péter révén. Az Aco Sztojkov mellett kezdőként pályára lépő ifjú támadó a 38. percben ismét betalált, közben azonban előbb Huzmi Gábor egyenlített (22. perc), majd Czvitkovics Péter is gólt szerzett.

Az első játékrészben így 3-1-re vezetett Miroslav Beranek vezetőedző gárdája, amely a szünet után sem lazított.

Az 54. percben Czvitkovics is elhelyezte második gólját is Strublics József kapujában, majd Sztojkov alakította 5-1-re az állást.

A Szilágyihoz hasonlóan a 20. évében járó, Dzsudzsák Balázs helyére csereként beálló Nagy Róbert révén már 6-1-re vezetett a Loki, végül a 88. percben Vukan Nikolics szépített, beállítva ezzel a végeredményt.

A nyolcaddöntő visszavágói közül szerdán további hat mérkőzést rendeznek meg. Kedden a Diósgyőr csak 1-1-es döntetlent játszott a vendég Kazincbarcikával, így az NB II-es együttes lépett tovább 4-2-es összesítéssel.

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA, 5. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

DVSC-TEVA – KAPOSVÖLGYE VSC-NAGYBERKI 6-2 (3-1)
Debrecen, 500 néző. Vezette: Gaál (L. Tóth, Dr. Kulcsár)
DVSC: Csernyánszki – Nagy Z., Komlósi (Mészáros, 46.), Bíró, Takács (Szatmári, 46.), Czvitkovics, Demjén, Spitzmüller, Dzsudzsák (Nagy R., 55.) – Sztojkov, Szilágyi
KAPOSVÖLGYE: Strublics – Jagodits, Vinitius, Udvari, Gellér – Huzmi (Godslove, 46.), Szögedi, Szabó Sz., Juhász – Szabó L., Horváth Gy. (Nikolics V., 46.)
Gól: Szilágyi (1., 38.), Czvitkovics (30., 54.), Sztojkov (59.), Nagy R. (68.), ill. Huzmi (22.), Nikolics V. (88.)
Sárga lap: Szögedi (76.), Gellér (82.)
Továbbjutott: a Debrecen 11-4-es összesítéssel.

MESTERMÉRLEG
Miroslav Beránek: – Az volt a célunk, hogy ezen a meccsen minél több fiatal kapjon játéklehetőséget, és mindenki élt is vele. Elégedett vagyok a látottakkal.
Horváth Lajos: – A hosszú út, a műfű, a gyenge védekezésünk, valamint a Debrecen gyors és szellemes játéka eredményezte a nagy különbségű vereségünket.
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
7 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
22 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 10:16

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 09:21
Ezek is érdekelhetik