Ligakupa: Fehérváron játszott döntetlent a Győr csapata

Vágólapra másolva!
2007.10.17. 22:36
Gólnélküli első félidő után 1-1-es döntetlentjátszott a Győr labdarúgócsapata fehérváron, a Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
Mindkét csapat tartalékolta néhány meghatározó játékosát a hétvégi bajnoki fordulóra. Ez meg is látszott az első félidő játékán, a kevés helyzet mindegyike kimaradt. A szünetben mindkét edző több cserét hajtott végre, teljesen joggal, mert a csapatok igen gyenge teljesítményt nyújtottak. A második félidőben Sitku Illés gólja után lényegesen gyorsabb, küzdelmesebb lett a játék, ekkor már keveset bosszankodott a gyérszámú közönség. Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy ekkor is több hiba csúszott az összjátékba. Végül a hajrában egy vitatható játékvezetői ítélet, egy büntető meg nem adásából, egy kontratámadásból sikerült pontot rabolni a Győrnek.

LIGAKUPA, NEGYEDDÖNTŐ:

FC FEHÉRVÁR - GYŐRI ETO FC 1–1 (0–0)
Székesfehérvár, 200 néző. Vezette: Iványi Z. (Medovarszky J., Vári A.)
FEHÉRVÁR: Sebők Zs. – Mészáros A., Baranyai T.(Farkas B., szünetben), Koller, Mohl – Bozsics, Kocsis G., Dvéri, Nagy D. (Vadász, 69.) – Bölcsföldi, Dajic (Sitku, szünetben). Vezetőedző: Marijan Vlak
GYŐR: Molnár P. – Müller, Stark (Nikolov, 63.), Domanyik, Völgyi – Koltai, Nyári (Jäkl, szünetben), Urban, Varga L. – Tokody, Bajzát (Brnovics, szünetben). Vezetőedző: Egervári Sándor
Gólszerző: Sitku (64.), Tokody (82.)

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

A franciákat tizenegyespárbajban kiejtve Németország elődöntős a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.20. 00:00

U21-es Eb: a németek a kilencemberes olaszokat hosszabbításban legyőzve jutottak a négy köze

Minden más foci
2025.06.22. 23:42

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2025.06.22. 20:02
Ezek is érdekelhetik