Siófok: Balogh Zoltán elvállalná, Kuttor Attila segíthetne

Vágólapra másolva!
2007.10.10. 11:01
Botos Antal távozásával új időszámítás kezdődött Siófokon Balogh Zoltán, a korábbi pályaedző vezetésével. A Soproni Ligában szereplő klub REAC elleni Ligakupa-mérkőzésére is a fiatal szakember készítette fel a csapatot, sőt a tulajdonos Nemes Ferenc szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a továbbiakban Kuttor Attilával közösen dirigálják az együttest.
A rákospalotaiak elleni meccs vízválasztó lehet, hiszen egy esetleges jó szereplés után bizonyára azon is elgondolkodna a tulajdonos: miért ne adná meg a lehetőséget a trénernek, akivel már hosszú évek óta dolgoznak együtt. Ráadásul nemcsak Nemes Ferencet, a siófoki labdarúgókat is kiválóan ismeri.„Hallottam, hogy a nevem is felvetődött a lehetséges jelöltek között, természetesen örömmel vállalnám a feladatot” – mondta Balogh Zoltán. Kérdés, hogy leülhet-e egyáltalán a kispadra a 40 éves edző.„Alicencem van, ám pályaedzőként eddig is ott ültem a kispadon, szerintem ezután sem zavarnának el. A viccet félretéve, ha Nemes Ferenc mégis engem választana, ez a probléma megoldható lenne.”
Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
3 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 12:09

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 07:22

Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 12:10

Negyven éve jutott fel először a Siófok az NB I-be

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 09:31

Kazincbarcikán is megvan az új vezetőedző, Kuttor Attila ül le a kispadra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 17:28

Kazincbarcika: három edzőjelölttel egyeztetnek, Kuttor Attila is köztük van – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 10:53

Kuttor Attila: Nem vagyok megélhetési edző

Magyar foci
2025.05.16. 19:30
Ezek is érdekelhetik