
Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójában, a pénteki játéknapon a Zalaegerszeg Újpesten vendégeskedett és játszott 1-1-s döntetlent a házigazdákkal. A vendégcsapat egyik friss nyári szerzeménye, a lila-fehérek volt meghatározó játékosa, Tóth Norbert bombagóllal segítette új csapatát az egy pont megszerzéséhez. A középpályástól most mégis félmillió forint megfizetését várjak Újpesten, ahol egy korábban kötött reklám-szerződésre hivatkoznak.

Tóth Norbertet nem vetette szét az öröm, hogy korábbi újpesti kedvencként gólt lőtt a Megyeri úton a vendégcsapat színeiben

Tóth Norbertet nem vetette szét az öröm, hogy korábbi újpesti kedvencként gólt lőtt a Megyeri úton a vendégcsapat színeiben

A volt válogatott középpályás, miután külföldi szerződése nem jött össze, előbb a REAC-hoz szerződött, amely gárda színeiben nem is lépett pályára az újpestiek ellen.
A zalai klub elnöke, Nagy Ferenc saját bevallása szerint csak hallomásból szerzett tudomást az ominózus szerződésről. Vélemény azonban van az ügyről: szerinte az ellenkezik az MLSZ és a FIFA mindenfajta előírásával.
A zalaiak kiállnak játékosuk mellett, akinek a klubbal kötött szerződésében a munkaköri kötelezettségei között szerepel, hogy amennyiben nem sérült, vagy eltiltott, minden körülmények között pályára kell lépnie, ha a szakvezetés számít rá.
Újpesten Dányi Szilárd ügyvezető igazgató szerint azonban minden egyértelmű. Tóth nem a lila-fehérekkel kötötte meg a szerződést, hanem a klub egyik reklámcégével. Miután a játékos hazai csapathoz igazolt, az ellenfél szponzorait reklámozza, tehát köteles a szerződésben foglalt kötbér kifizetésére.
Magyarországon precedens értékű ügyről van szó, hiszen hasonlóra korábban még példa nem volt.
Kölcsönadott játékosok esetében anyaegyesültek általában kikötötte, hogy ellenük nem játszhat. Különösen a több játékost foglalkoztató MTK-nál akadt erre példa szép számmal a közelmúltban.
Ám már távozott futballistát eddig semmifajta kötelezettség nem terhelt volt klubjával, illetve az ahhoz kapcsolódó támogatóval szemben.
Az ügyben érintett játékos, Tóth Norbert a vasárnapi Nemzeti Sportban nyilatkozik a dologról.
Legfrissebb hírek

Ismét lesz résztvevője Székesfehérvárnak az olimpián
Atlétika
2024.07.09. 13:28

A portugál élvonalból igazolt az Újpest
Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Fővárosi derbivel zárul az NB I-es szezon!
Labdarúgó NB I
2024.05.18. 19:20
Ezek is érdekelhetik




