Dario Bonetti ismét távozik, Olaszországban folytathatja pályafutását

Vágólapra másolva!
2007.06.23. 16:02
Ismét új vezetőedzője lesz az FC Sopron labdarúgócsapatának: Dario Bonetti nem hosszabbította meg szerződését, utódjáról hamarosan döntés születik. Az olasz tréner minden bizonnyal hazájában folytatja pályafutását, a harmadik ligában szereplő Gallipolival tárgyal.
Dario Bonetti hazájában folytathatja pályafutását
NS-archív
Dario Bonetti hazájában folytathatja pályafutását
Dario Bonetti hazájában folytathatja pályafutását
NS-archív
Dario Bonetti hazájában folytathatja pályafutását

Az 55 éves szakember másodszor távozik a soproni kispadról. Először a 2005-2006-os szezonban dirigálta a nyugat-magyarországi együttest, majd idén márciusban Csertői Aurélt váltotta. Összesen 19 bajnoki találkozón dirigálta a gárdát.

Csertői Aurél a télen vette át a Sopron irányítását, de edzősködése alatt sem javult fel a csapat: a hat mérkőzésen két győzelem mellett négy vereség csúfította a mérleget.

Dario Bonetti tavaly két és fél hónapig irányította az élvonalbeli együttest, akkor azért menesztette őt a tulajdonos, mivel kiestek a Magyar Kupából.

Idén a REAC ellen tért vissza, az FC Sopron hazai pályán 3-2-es vereséget szenvedett. Utána 3-1-re nyert Zalaegerszegen, majd 1-1-es döntetlen következett a Honvéd ellen. A 25. fordulóban a soproniak 3-1-re nyertek a Péccsel szemben, ezt követően 1-0-ra kikaptak Pakson. A hajrában már a bennmaradás volt a cél, ehhez nagy lépés volt a Vasas 1-0-s legyőzése, a kaposvári 2-2-es döntetlen, majd a Vác elleni 3-1-es siker. Zárásként pedig következett a bajnok Debrecentől elszenvedett 2-1-es vereség.

Az FC Sopron végül a 10. helyen zárta a pontvadászatot.

A 2006-2007-es szezonban Bonetti és Csertői előtt az olasz Roberto Landi és Selymes Tibor irányította a csapatot.
Legfrissebb hírek

A karcagiak újabb meglepetést okoznának

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 09:29

Eurofutball: támadják a volt soproni edzőt Bukarestben

Minden más foci
2012.11.10. 23:53

Zambia: a továbbjutás dacára kirúgták a korábbi soproni trénert

Minden más foci
2011.10.10. 20:40

Edzősors: a korábbi soproni szakvezető lett a zambiai kapitány

Minden más foci
2010.07.22. 08:20

Románia: korábbi soproni edző ül le a Dinamo kispadjára

Minden más foci
2009.06.25. 11:01

MLSZ-fegyelmi: 750 ezres büntetést kaphat az FC Sopron

Labdarúgó NB I
2008.02.26. 22:43

Nem él fellebbezési jogával a Sopron, 15 csapatos első osztály

Labdarúgó NB I
2008.02.19. 19:01

Bevégeztetett: a Soproni Liga az FC Sopron nélkül folytatódik

Labdarúgó NB I
2008.02.05. 18:55
Ezek is érdekelhetik