A karcagiak újabb meglepetést okoznának

Vágólapra másolva!
2025.02.26. 09:29
73 mérkőzést játszott az NB I-ben Vogyicska Bálint (Fotó: Vigh Attila)
Az NB III-as Karcag a Kecskeméti TE után a ZTE-t is kiütné a Magyar Kupából, Vogyicska Bálint szerint a hozzáállással ezúttal sem lesz probléma.

ÚJABB BRAVÚRRA KÉSZÜL a Karcag. Az NB III-as együttes már négy fordulót ment a Magyar Kupában, legutóbb a Kecskemétet ütötte ki (1–0), szerdán újabb élvonalbeli csapat lesz az ellenfele, a Zalaegerszeget fogadja. A Karcag ráadásul még gólt sem kapott a kupameccseken, ezzel szemben már tizenötöt szerzett.

„Természetesen újabb meglepetést szereznénk – mondta lapunknak Vogyicska Bálint, a Karcag középpályása. – Tisztában vagyunk vele, hogy hazai pálya ide vagy oda, nem mi vagyunk az esélyesek, azonban minimum meg akarjuk nehezíteni a Zalaegerszeg dolgát. Jó lenne újabb bravúrt elérni és tovább menetelni a kupában. A támadófutball jellemző ránk, ennek ellenére hátul is stabilak vagyunk, eddig jól működött a védekezésünk, a Magyar Kupa-meccseinken még nem kaptunk gólt. Szeretjük birtokolni a labdát, igyekszünk megbecsülni szerdán is. Természetesen tudjuk, milyen erőt képvisel a ZTE, annak ellenére, hogy a hétvégén kikapott Győrben, de még egyszer mondom, azon vagyunk, hogy megnehezítsük a dolgát.”

Az együttes legutóbb november 24-én játszott tétmérkőzést, az NB III a hétvégén folytatódik (a karcagiak az Egerrel csapnak össze), kérdés, a hosszú szünet után milyen állapotban vannak a játékosok. A nagykunságiak jól szerepelnek a harmadosztályban, a DEAC mögött egypontos hátrányban a második helyről várják a folytatást.

„Elég hosszúra nyúlt a téli szünet, ám ez jellemző az NB III-ra. Remélem, azt a játékot folytatjuk, amit ősszel mutattunk, nagyon várjuk, hogy a hétvégén végre folytatódjon a bajnokság, ám most csak a ZTE elleni kupameccsre koncentrálunk. Abban biztos vagyok, hogy a hozzáállásunkkal nem lesz probléma, mindent beleadunk.”

Vogyicska Bálint évekig játszott az NB I-ben, az MTK-nevelésű játékos a fővárosi kék-fehéreknél, a Vasasnál és Gyirmóton összesen 73 alkalommal lépett pályára az élvonalban, egy gólt szerzett, azonban a ZTE ellen még nem játszott.

„Valahogy mindig elkerültük egymást az egerszegiekkel, de sok szép emlékem van az NB I-ből, például 2016 őszén Dunaújvárosban Gera Dániel és Torghelle Sándor góljával 2–1-re legyőztük a Ferencvárost. A meccs másnapján leszek huszonhét éves, a korom ellenére a rutinosabbak közé tartozom a csapatban. Sok fiatal játékosunk van, nekünk, tapasztaltabb futballistáknak kötelességünk biztatni, segíteni őket. Ez most is így lesz, többek között elmondom majd, hogy ne görcsöljenek, élvezzék a játékot.”
 


 

Lippai Tibor: Jó lenne kapott gól nélkül továbbjutni

Az NB III-as FC Sopron a Merkantil Bank Liga listavezetőjét fogadja, Lippai Tibor, a Kisvárda védője tudja, nehéz mérkőzés vár a csapatra.

A nyolcaddöntő egyedüli párosítása, amelynek nincs élvonalbeli résztvevője, az FC Sopron–Kisvárda Master Good találkozó. Az NB III Északnyugati csoportjának hétvégi folytatására a 10. helyen forduló nyugati határszéliek a meccs „kedvéért” csak oda 515 kilométert utazó másodosztályú éllovast látják vendégül.

„Az előző két kupafordulóban játszott mérkőzésen nem kaptunk gólt, de figyelmeztető jel, hogy másik NB III-as riválisunk, a III. Kerületi TVE ellen nem is szereztünk, és csak tizenegyesekkel jutottunk tovább – mondta el lapunknak Lippai Tibor, a kisvárdaiak védője. – Üdvös lenne, ha kapott gól nélkül, de valamivel magabiztosabban lépnénk tovább, mondjuk úgy, ahogy a legutóbbi fordulóban, Balatonalmádiban, amikor négy-nullára nyertünk. A Sopron az előző körbe hozzánk hasonlóan tizenegyesekkel búcsúztatta az NB II-es Soroksárt, már csak emiatt is komolyan kell vennünk a szerdai mérkőzést, de alaposan felkészültünk az ellenfélből, biztosra szeretnénk menni.”

A korábbi válogatott középpályás, Bücs Zsolt által vezetett soproniaknak négy meccset kellett megnyerniük a kupasorozatban, hogy eljussanak a nyolcaddöntőig. A Bábolnát a papírforma szerint, de a vártnál jóval simábban, 16–1-re verték meg, majd az NB III-as Veszprémet 2–1-re, a Sárvárt 2–0-ra győzték le, ezt követően jött a Soroksár elleni 2–2, ahol aztán pontosabban rúgták a tizenegyeseket. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy amíg a Kisvárda már három bajnokit is játszott 2025-ben, a soproniaknak ez lesz az első tétmeccsük 2025-ben.

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
13.00: Iváncsa KSE (NB III)–MTK Budapest – élőben az NSO-n!
13.00: Karcagi SE (NB III)–Zalaegerszegi TE FC – élőben az NSO-n!
17.00: Mezőkövesd Zsóry FC (NB II)–Paksi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.30: FC Sopron (NB III)–Kisvárda Master Good (NB II) – élőben az NSO-n!
20.00: Dorogi FC (NB III)–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)


 

 

Legfrissebb hírek

ZTE: vége Németh Dániel idényének, Esiti is megsérült

Labdarúgó NB I
3 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:43

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

A listavezetőnek a Soroksár sem jelentett gondot

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:51

Női kézi NB I: csak hét percig tudta tartani a lépést a Kisvárda a Győrrel

Kézilabda
2025.03.13. 19:24

Révész Attila: „Nem történt más, csak az, hogy a játékvezetői küldésünk egyenesbe került; semmiféle előnyről nem beszélhetünk”

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 14:18

Női kézi NB I: műtétje után hazatér a Kisvárda japán légiósa

Kézilabda
2025.03.11. 11:59
Ezek is érdekelhetik