Akár a nemzetközi középszerűségbe is süllyedhet a Bundesliga

Vágólapra másolva!
2007.06.19. 20:16
Olyan volt a Bundesliga 2006–2007-es idénye, amilyenre már régóta vágytak a német futball szerelmesei: finesszel, izgalommal és drámával teli. Habár a szakértők fanyalognak, megállapíthatjuk: a bajnokság az aggasztó jelenségek ellenére kárpótolni tudták a nézőket a korábbi bosszúságokért.

A téli szünetben íródott visszapillantásunkban még sopánkodtunk, amiért az évek óta növekvő nézőszám ellenére nehezen lehet a német pályákon zajló játékot közönségcsalogatónak nevezni. Csökkent az iram, egyre több játékos lépett pályára, akiknek képességbeli hiányosságaik vannak, és egyre kevesebb szikrázó párharcot láthattunk a stadionokban.

A bajnokság végeztével azonban be kell látni, hogy az utolsó pillanatig tartó izgalmak kárpótolták a nézőket a bosszúságokért. Habár a színvonal nem volt olyan, mint például az angol Premier League-ben, a német bajnokság erősségét és egyben vonzerejét a kiegyenlített erőviszonyok és a kiszámíthatatlanság jellemezte.

Így lehetett például bajnok a VfB Stuttgart.

Hogy mi történt még a Bundesliga első osztályának elmúlt szezonjában, elolvashatja a szerdai Nemzeti Sport visszapillantásából. Megtudhatja, hogy a Kicker című német szaklap főszerkesztő-helyettese, Klaus Smentek hogyan értékeli a szezont, és miként teljesítettek magyar légiósaink Németországban.
Legfrissebb hírek

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
2025.10.02. 23:01

Demirovic volt a főszereplő, a Stuttgart elvette a St. Pauli veretlenségét

Német labdarúgás
2025.09.19. 22:25

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53

Szabó Levente hiába rúgta be tizenegyesét, csapata őrült meccsen kiesett a kupából

Német labdarúgás
2025.08.27. 00:24

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Pazar kezdés, hat gól: a Stuttgart legyőzte a Bielefeldet a Német Kupa döntőjében

Német labdarúgás
2025.05.24. 22:00

Német Kupa: történelmi tett kapujában a Bielefeld

Német labdarúgás
2025.05.24. 11:23
Ezek is érdekelhetik