Szalai Ádám vállalja a harcot a Bundesligában

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2005.09.03. 02:34
Címkék
Játéklehetőséget kapott a VfB Stuttgart felnőttcsapatában Szalai Ádám, aki másfél éve szerepela német csapat utánpólás-együttesében. A 17 éves támadó 14 hónappal ezelőtt Újpestről igazolt Németországba, és tavasszal az ő góljával győzte le a VfB U19-es gárdája a VfL Bochumot a bajnoki döntőben.
Szalai Ádámra tehát nem véletlenül vetett szemet Giovanni Trapattoni, az elsőcsapat edzője.- A nemzeti hadsereg csapatával játszottunk edzőmeccset, ebben az együttesben olyan futballisták szerepelnek, akik másod- és harmadosztályban futballoznak - mondta Szalai Ádám. - Érdekesség, hogy korábban játszott itt Oliver Bierhoff és Stefan Effenberg is, a német labdarúgás két korábbi kiemelkedő alakja is.- Hogy fogadták a VfB Stuttgart sztárjai?- Nem állíthatom, hogy a csapat buszán én lettem volna a középpontban. Sőt… Eleinte úgy éreztem magam, mint egy idegen, akinek csak ugyanolyan melegítője van, mint a többieknek. Aztán szép lassan oldódott a hangulat. Először Heiko Gerber, a balhátvéd állt velem szóba, de a meccs után már a többiek sem úgy tekintettek rám, mint egy ismeretlenre.- No igen, minden kezdet nehéz.- Azért kellemes meglepetés is ért: megkaptam például a harminckilences számú mezt. Jólesett, amikor megláttam kikészítve a meccs előtt.- Giovanni Trapattonival beszélt a mérkőzés előtt vagy után?- A vezetőedző a találkozó előtt egyenként ment oda mindenkihez, és elmondta, kinek mi lesz a feladata. Velem közölte, amit előre lehetett tudni, hogy csere leszek. A szünetben elküldött melegíteni, aztán az utolsó tíz percre beállított. A lefújás után odajött hozzám, megveregette a vállam, s úgy tűnt, elégedett volt.- Hogyan tovább? Mikor játszhat újra a felnőtteknél?- Hamarabb, mint gondoltam. Szombaton az ifjúsági csapatban játszom a következő bajnokit, de kedden már újra az elsőcsapat mérkőzésén bizonyíthatok, persze egyelőre ez is csak egy tesztmérkőzés lesz. - Mennyi esélye van arra, hogy a közeljövőben tétmérkőzésen is bemutatkozzon a Stuttgartban?- Nem könnyű a helyzet, hiszen itt játszik Jon Dahl Tomasson és most érkezett Darko Pantelic is. Szóval a konkurencia erős, de nem kell türelmetlenkednem, hiszen három évig még érvényes szerződés köt a klubhoz. Vállalom a harcot, annyi idő alatt sok minden történhet.
Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: a rendszeres sporttal kialakul a belső igény az élethosszig tartó mozgásra

Egyéb egyéni
2 perce

Elindította a világranglistáját a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség, Szegeden indul a pontgyűjtés

Kajak-kenu
11 perce

A hajrában veszített pontokat az NK Osijek, megszakadt a győzelmi sorozata

Minden más foci
25 perce

Pep Guardiola is elmondta a véleményét Xabi Alonso távozásáról

Német labdarúgás
35 perce

NB I: Győr–Fehérvár

Labdarúgó NB I
39 perce

Superliga: Sepsi–Botosani ÉLŐ

Minden más foci
39 perce

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
1 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik