Csodacsapat lehet a Loki büszkeségéből

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2005.08.05. 23:56
Címkék
Ami jár, az jár: a Hajduk kiütése után (összesítésben: DVSC-Split 8-0) tegnap megérdemelt pihenőjüket töltötték a Debrecen futballistái. Ma este azonban edzésre kell jelentkezniük, ami persze érthető, hiszen kedden már a Manchester United vár a Lokira. Ami az angliai Bajnokok Ligája-selejtezőig hátralevő napok programját illeti, a vasárnapi tréning után következhet a csomagolás, hiszen hétfő reggel repülőre ül a társaság, hogy este már a meccs helyszínén gyakoroljon a másnapi találkozó időpontjában, 21 órától. Ma még a misztikus oldal felé is közelítünk, hiszen kiderült, hogy a magyar klubcsapatok húszévente búcsúztatják a nemzetközi kupától a Manchester Unitedet, 1965-ben a Ferencváros, 1985-ben a Videoton tett csodát az angolok ellen. Most a Lokin a sor.
Egy horvát Splitbe utazik - valljuk be: első hallásra nem nagy kaland. Kivételes esetek ugyanakkor mindig vannak, Ronald Habi túrája mégis megér néhány mondatot. A DVSC-AVE Ásványvíz középpályása a Hajduk Split elleni debreceni BL-odavágón keresztszalag-szakadást szenvedett, amely után csupán az volt biztos, hogy a hamarosan a magyar állampolgárságot is megszerző játékos hat hónapos pihenőre kényszerül. Hogy a visszavágóra Splitbe - ha csak szurkolóként is - elkísérheti a csapatot, a vágy kategóriájába tartozott.

"Nem kizárt, hogy kedd este vagy szerda reggel autóba ülök, és meg sem állok Dalmáciáig" - mondta Ronald Habi két nappal a második találkozót megelőzően, és szerda este mélyen a szemébe húzott baseballsapkás, sportos fekete szerelést viselő alak sétált be a Loki otthonául szolgáló Hotel Split halljába.

- Hihetetlennek tetszett, hogy otthon, Főherceglakon nézi meg csapata BL-selejtezőjét. Egyébként is: bevallottan nem járt még Splitben…
- És egyelőre Anglia is fehér foltnak számít, legalábbis nekem - riposztozott a horvát védekező specialista.

Ronald Habi lendületes futballja sokat segítene a Lokinak az Old Traffordon, azonban a kitûnô adottságú játékos a térdsérülése miatt csak szurkoló lehet Manchesterben (Fotó: M. Németh Péter)
Ronald Habi lendületes futballja sokat segítene a Lokinak az Old Traffordon, azonban a kitûnô adottságú játékos a térdsérülése miatt csak szurkoló lehet Manchesterben (Fotó: M. Németh Péter)
Ronald Habi lendületes futballja sokat segítene a Lokinak az Old Traffordon, azonban a kitûnô adottságú játékos a térdsérülése miatt csak szurkoló lehet Manchesterben (Fotó: M. Németh Péter)
- Splittel ellentétben az is marad? Elutazik a csapattal Manchesterbe?
- Ez minden vágyam, de akadt némi problémám. A horvátok vízum nélkül nem utazhatnak Angliába. Péntek van, itt ülök az autómban, és Budapest előtt egy dugóban araszolok. A technikai vezetőnk, Horváth Béla éppen most intézi Sandro Tomic, Igor Bogdanovics és a többi, állampolgárságánál fogva vízumköteles csapattársam papírjait a nagykövetségen, a kérdés csak az, odaérek-e időben a hivatalba. Szóval van rá esély, hogy a többiekkel tartsak. Csak percről percre kisebb ez a sansz. Gyerekkorom óta a Crvena zvezda és a Manchester United a két favoritom, s éppen ez utóbbi gárda lesz a Loki ellenfele a BL főtáblájáért folyó harcban.

- Mióta tart a "szerelem"?
- Talán tizenöt voltam, amikor United-rajongó lettem.

- Melyik meccsük után?
- Az érzés csak úgy jött, nem lehet direkt eseményekhez kötni.

- A vörösök mostani állományából ki az, akire felnéz?
- Alapvetően mindenkire, nem szeretnék senkit sem kiemelni. Na jó, habár kedvenc játékosom most nincs, Rio Ferdinand vagy Paul Scholes némileg közelebb áll hozzám a többi manchesterinél, elsősorban a stílusuk miatt. A number one egyébként David Beckham volt.

- Visszatérve a spliti selejtezőre: semmi gondja nem származott abból, hogy magyar rendszámú autóban ült?
- Amikor Splitbe érkeztem, rögtön a szállodához hajtottam, onnan a csapat buszát követve, rendőri kísérettel gurultam a Poljudhoz. Sima ügy volt. Aggódni Kerekes Zsombor gólja után kezdtem, amikor a Torcida tábora is bevadult. Azon tanakodtam, mit csináljak, valahogy haza kell jutnom. A meccs végeztével beálltam a csapat busza mögé, elhajtottam a szállodáig, majd egy rendőrtől megkérdeztem, megbüntetnek-e, ha leszerelem a rendszámtáblát. Több rendőrautót is megelőztem az autópályán, de ügyet sem vetettek rám. Negyven kilométerre Splittől aztán megálltam, és újra elővettem a csavarhúzót…

- A stadionban viszont a zsebkendőjét keresgélte. A lefújást követően a debreceni szurkolóhad önfeledten skandálta a nevét…
- Megható volt a szeretetük, de nekem már az öltözőben is elszorult a torkom. Mielőtt kifutottak volna a fiúk a pályára, szokás szerint kört formáltunk. Egyszer csak Supka Attila azt mondta: ezt a meccset Ronald miatt is hozni kell, ezzel tartozunk neki. Ami a Loki-drukkereket illeti… Ôk sokáig ünnepelték a csapatot, énekeltek, táncoltak, majd néhány perc elteltével visszahívták a srácokat. Nagyjából ekkorra értem le a helyemről az öltözőkhöz, Zsombor meglátott és a karomnál fogva maga után húzott a tábor elé, ahonnan már kórusban kiabálták a nevemet. Szép, de fájdalmas pillanatok voltak, közel álltam a síráshoz.

- Ön is ugrált?
- Zsombor nyakában nem volt rá lehetőségem.

- A fellegekben érezhette magát!
- Ott is voltam. ---- K ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik