Gálhidi György marad az edző

DOROS LÁSZLÓDOROS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.06.26. 23:04
Címkék
Diósgyőrött jóval nyugodtabb légkörben folyik a felkészülés a július 30-án kezdődő bajnokságra, mint egy esztendeje ilyenkor. A klub megkapta az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, és gyakorlatilag az is eldőlt, hogy vezetőedzőként a jövőben is Gálhidi György folytatja azt a munkát.
A csapat új szakmai igazgatója, Sallói István érdeklődésünkre elmondta, szinte minden kérdésben megállapodtak, most már ezeket kell írásba foglalni és következhet a szerződés aláírása, míg Gálhidi György a következőképpen kommentálta a történeket:

"Meg kell határozni, milyen szereplést várunk el a csapattól, és el kell dönteni, hogy kiket igazolunk - mondta a Diósgyőrött roppant népszerű szakember. - A szerződésem egyébként csütörtökön jár le, a soros megállapodásunk időtartamáról még nem ejtettünk szót, de a hét közepéig ezen is túlesünk."

Mintha az új játékosokat számolna Gálhidi György: a kitünô edzô nyugodtabban kezdheti el a szakmai munkát az új bajnoki évadra
Mintha az új játékosokat számolna Gálhidi György: a kitünô edzô nyugodtabban kezdheti el a szakmai munkát az új bajnoki évadra
Mintha az új játékosokat számolna Gálhidi György: a kitünô edzô nyugodtabban kezdheti el a szakmai munkát az új bajnoki évadra
A csapat a Miskolchoz közel fekvő Abaújszántón edzőtáborozik majd egy hétig, és ide már elutazik a kameruni George Menougong, a salgótarjáni Almási László, és az edző szeretné magával vinni Berki Krisztiánt, az FTC harmadik számú kapusát is. Az ugyanakkor biztosra vehető, hogy a tavalyi csapatból nem lesz ott a foglalkozásokon Ciprian Dianu (a bal oldali védő még mindig sérült), valamint Gáspár József.

A szlovákiai légiós a nyári szünetben porcműtéten esett át, szerencsére az artroszkópiás beavatkozás jól sikerült, így a kitűnő adottságokkal megáldott, mi több, gólerős középhátvéd hamarosan bekapcsolódhat a közös munkába. Információink szerint Vámosi Csaba már megegyezett a vezetőkkel, a védő harmadszor húzhat piros-fehér szerelést magára. Szó van Pintér Zoltán, Németh Norbert és Tamási Zoltán szerződtetéséről is, ők valamennyien megkapták a DVTK ajánlatát, most a klubvezetők a válaszra várnak.

Ami érdekesség, a csapat a rég megszokott nevén, azaz DVTK-ként szerepel a következő bajnoki évadban. Ugyancsak fontos hír, hogy a klub vezetői a héten egyeztettek a játékosokkal, és Bereczky István ügyvezető igazgató immáron tudja, kinek, mennyivel tartozik az egyesület, és a törlesztés kezdete - a hírek szerint - immáron csak napok kérdése.
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
4 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
4 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
5 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
7 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
7 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája
Ezek is érdekelhetik