Rósa Dénest is várja Anglia

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2005.06.23. 21:32
Címkék
Noha az átigazolási időszak csak hétfő óta tart, már most több együttesnél jelentős változásokra van kilátás. Ebben élen jár a Ferencváros, a zöld-fehér csapatnál a lejáró szerződésű labdarúgókat igyekeznek megtartani, s az esetlegesen távozók helyére újakat szerződtetni.
Ami beszámolónk elejére kívánkozik: Rósa Dénest, a zöld-fehérek nyolcszoros válogatott középpályását az angol másodosztályból keresi egy, egyelőre igencsak titkolt együttes. "Nem szeretnék a dolgok elébe menni, megbeszéltem a csapat vezetőivel, egyelőre nem nevezem meg a klubot - mondta Rósa Dénes. - Konkrét ajánlatot kínáltak nekem, a hónap végéig gondolkodási időt kértem. Hogy miért? Ennek több oka van, de, természetesen, a szigetország rendkívül csábító." Más: a magyar élvonalba az előző idényben berobbant Oláh Gábor után a két legnépszerűbb magyar klub, a Ferencváros és az Újpest is érdeklődőtt, miközben a szerződéshosszabbítás lehetőségét a Kaposvár is felajánlotta neki. A 2004-2005-ös bajnokságban 15 találatig jutó futballista (ezzel holtversenyben a második helyen végzett a góllövőlistán) tárgyalt a nevezett klubok vezetőivel, s végül úgy döntött, a zöld-fehéreknél marad - a kaposvári zöld-fehéreknél. Oláh Lóránt lapunknak elmondta: bár a Ferencváros mellett klub múltja szólt, Újpesten pedig a klub működése, felépítése volt szimpatikus a számára. Kaposvárott viszont igazán otthon érzi magát, s ennek jegyében 2007 nyaráig meghosszabbította a szerződését (információnk szerint az anyagiak terén a három ajánlat szinte megegyezett).

Megint más: hiába a kölcsönös tisztelet, úgy tűnik, mégsem lesz győri futballista Lipcsei Péter. Az 58-szoros válogatott játékos elismerő szavakkal nyilatkozott a Győrött zajló szakmai munkáról, a győri csapat erejéről és dicséretes céljairól, és ezek után megszólalt Reszeli Soós István is.
"Végtelenül jólesett nekünk Lipcsei Péter rólunk tett elismerő nyilatkozata, a nálunk folyó szakmai munkáról kifejtett elismerő véleménye - mondta az ETO szakmai igazgatója. - Nagyra becsüljük Lipcsei Pétert, sajnálom, hogy eddig nem volt alkalmam együtt dolgozni vele, de ahogy mondani szokás, ami késik, az nem múlik… Jelenleg viszont nem tudtunk számára ajánlatot tenni, mivel az ő posztján megfelelő és érvényes szerződésű játékosaink vannak."

Ami még a Győrt illeti: Lendvai Miklóssal további két, Jäkl Antallal egy évvel hosszabbított az ETO. Szóban egyezség született Kenesei Krisztiánnal is a folytatásról, amennyiben a 26-szoros válogatott játékos klubja, a kínai Kouan erre áldását adja. Bajzát Péter a német Oberhausennél intézi átigazolásával kapcsolatos ügyeit, de a hét végén bekapcsolódik a győriek munkájába.
Legfrissebb hírek

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
21 perce

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
38 perce

Megvan a következő két női és férfi röplabda-vb helyszíne

Röplabda
51 perce

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
1 órája

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
1 órája

Világszínvonalú cheer edzőképzés indul hazánkban

Egyéb egyéni
1 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban

Olasz labdarúgás
1 órája

Atlétika: magyar második hely és Marton Zsófi nagy dobása Kaposváron

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik