A piros lap után búcsúzás

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2005.06.02. 21:14
Címkék
Bár a 85. percben egy utánrúgásért megkapta a második sárga, majd az ezzel járó piros lapját is, hétfőn azért lejátszotta búcsúmeccsét a Honvéd színeiben Budovinszky Krisztián.
Apró szépséghiba, hogy a korábbi közönségkedvenc a piros-feketék ligacsapatának dresszét húzta magára még egyszer, ám legalább győzelemmel (a Honvéd 3-2-re nyert Sopronban) köszönt el. Mint ismeretes, a védőt április végén száműzték a vezetők a tartalékok közé, mert úgy látták: gyenge és fegyelmezetlen játékával sok kárt okozott a csapatnak…

Ezek után persze az sem meglepő, hogy a bajnokság végén lejáró szerződésű futballistához immár nem ragaszkodtak Kispesten - igaz, a történtek után ő sem ragaszkodott a klubhoz, és ezért távozik a Bozsik-stadionból. Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy a bombaerős szabadrúgásairól ismert Budovinszky Krisztián iránt elsősorban fővárosi együttesek érdeklődnek. Nos, információnk szerint a Ferencváros, az Újpest és a Vasas szerződtetné a 29 esztendős játékost.

"Valóban ez az a három csapat, amely szóba jöhet, ám konkrétumokat még egyik esetben sem tudok mondani - mondta Budovinszky Krisztián. - Annyi bizonyos, hogy a Vasas már korábban is szóba került, hiszen Vancsa Miklós, a piros-kékek ügyvezetője hívott volna Angyalföldre, de tárgyalásig még velük sem jutottam el. Most néhány napra hazautazom Mohácsra, aztán a hét végére visszatérek a fővárosba. A Honvéd ligacsapatának még lesz egy búcsúvacsorája, aztán jöhet az újabb kihívás - valamelyik fővárosi együttesben."
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
2 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik