Csupán a szokásos hír: nincs edző az Előrénél

JÁVOR PÉTERJÁVOR PÉTER
Vágólapra másolva!
2005.05.11. 21:20
Címkék
Amikor végre úgy tűnt, vége a békéscsabai csapat körüli viszontagságos időszaknak - ugyebár hoszszú huzavona után Pajkos János személyében végre volt vezetőedzője a csapatnak, emellett pénz is csurrant-cseppent a játékosoknak - szerdán ismét beütött a krach. A hangulat eddig sem verdeste az eget, hiszen az MTK elleni 1-0-ás vereség után eldőlt: az Előre FC búcsúzik az élvonaltól, tegnapra az is kiderült, hogy ismét vezetőedző nélkül lesz kénytelen befejezni a csapat a bajnokságot: Pajkos János öt bajnoki mérkőzés után felmondott.
- Az elején kezdem a történetet, hogy mindenki tisztán lássa, miről is van szó - mondta Pajkos János. - Elsőre azt ígérte az Előre FC-t működtető gazdasági társaság főtulajdonosa, Darko Canadic, hogy április tizenegyedikéig kifizeti a labdarúgók, az alkalmazottak és az edzők felé fennálló öszszes tartozását, ám ezt a határidőt sem tudta tartani. Újabb és újabb időpontokat adott meg, amikor a szerződésem aláírására került sor, belevettük az egyik pontba, hogy április huszonkettedike és huszonnegyedike között mindenki kap ötszázezer forintot, majd május tizedikéig véglegesen rendezi az összes adósságot. Ha nem, akkor a szerződést semmisnek tekintjük, minden jogkövetkezmény nélkül felmondhatok.

- A felmondására utalva ebből semmi sem teljesült.
- Azért ez így nem igaz, hiszen valamennyi teljesült. De már ott gondok adódtak, hogy április huszonnegyedikéig ötszázezer helyett csak kétszázötvenezer forintot juttatott a játékosoknak, azt is több kisebb részletben. Nem lehet azt mondani, hogy türelmetlen voltam, hiszen május tizedikéig vártam türelemmel, ám hiába.

Pajkos János dühönghetne: Békéscsabán ô sem kapta meg a pénzét
Pajkos János dühönghetne: Békéscsabán ô sem kapta meg a pénzét
Pajkos János dühönghetne: Békéscsabán ô sem kapta meg a pénzét
- Darko Canadic e napig sem fizetett...
- Így van. Pénz helyett az ügyvezető asszony, Kerekes I. Györgyné aláírásával kaptam egy levelet, amelyben technikai okokra hivatkozva kérték, hogy tartsak ki, hiszen hamarosan valóban lesz pénz. Egyben kérték, hogy fogadjam el az új, immár számomra is sokadik határidőt. Ám most már újabb okok miatt is úgy látom, nincs tovább értelme maradnom.
- Miért is?
- Azért, mert több magyar játékos, így Hoffmann Richárd, Ursz József, Bujáki József és Kulacsik Tamás, aki korábban feljelentette a klubot a ligánál, e héten kézhez kapta a határozatot. Valamennyien jelezték, hogy szombaton nem kívánnak pályára lépni Debrecenben.

- Mielőtt Békéscsabára került, nem hallott a hathavi fizetés-elmaradásokról, az ígérgetésekről?
- Hallottam, de semmilyen mendemondának nem akartam hinni, nálam tiszta lappal indult Darko Canadic. Sőt, nagy terveket szőttünk. Azzal tisztában voltam, hogy most kiesik a gárda, de úgy gondoltuk a főtulajdonossal közösen, hogy feltámasztjuk a csapatot, és egy év múlva visszakerülünk az élvonalba. Sok játékossal tárgyaltam arról, hogy a nyáron Békéscsabára szerződik. Ami azonban az utóbbi napokban történt, az világossá tette, hogy így nem lehet dolgozni. Ezért ügyvédemmel egyeztetve megírtam felmondásomat, amelyben a kilences pontra, az elmaradt kifizetésekre hivatkozva jeleztem, hogy szerdától semmis a szerződésem. Mindezt elküldtem a klubhoz, valamint Darko Canadic vállalkozói faxára és a ligának is.

- Ki ül majd a Debrecen elleni meccsen a Békéscsaba kispadján?
- Nem tudom. A mérkőzésen természetesen azért ott leszek, ám a lelátó egyik székén ülök majd. ---- A ----
Legfrissebb hírek

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
22 perce

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
59 perce

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
1 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
1 órája

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik