NB I B: Tatabánya-REAC 0-0

A mérkőzésről tudósított: B. NAGY ZOLTÁNA mérkőzésről tudósított: B. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2005.05.01. 22:21
Címkék
SÁRGA LAP: Horváth G. (Márkus buktatásáért) a 23., Gál I. (Tóth Zoltán gáncsolásért) a 26., Kerényi (Horváth Tamás visszarántásáért)

KIÁLLÍTVA: Ádám a 31. percben

SZÖGLETARÁNY: 11:1 (4:1)

31. perc: Ádám buktatta hátulról, kíméletlenül Horváth Tamást, a játékvezető azonnal felmutatta neki a piros lapot.

A tavasz meccsére készültek Tatabányán. A vendégeknél többen hiányoztak sérülés miatt, így a REAC a biztonságra törekedett, a Tatabánya pedig otthon szerette volna tartani a három pontot. A 31. percben, Ádám Iván durvaságát követően megfogyatkoztak a házigazdák, s ekkor felcsillant a remény a fővárosiak előtt a győzelem megszerzésére. Csakhogy a REAC csatárai erőtlenül próbálkoztak, és nem meglepő, hogy a vendégek mindössze egyszer rúghattak szögletet, míg a hazaiak tizenegyszer…

A hajrára állandósult a tatabányaiak nyomása, de a hihetetlenül szerencsés rákospalotaiaknak ezúttal még a léc is segített, hiszen háromszor is mentett a már tehetetlen REAC-labdarúgók helyett.

Kapcsos Vince több fejpárbajt nyert, ám a kapuba nem tudott betalálni (Fotó: M. Németh Péter)
Kapcsos Vince több fejpárbajt nyert, ám a kapuba nem tudott betalálni (Fotó: M. Németh Péter)
Kapcsos Vince több fejpárbajt nyert, ám a kapuba nem tudott betalálni (Fotó: M. Németh Péter)
Mestermérleg

Sisa Tibor: - Ha valamikor, ez alkalommal tényleg megérdemeltük volna a győzelmet. Hatvan percen át emberhátrányban játszottunk, háromszor a kapufát találtuk el, és rengeteg helyzetet dolgoztunk ki.
Urbán Flórián: - Egy korábbi kedvenc edzőm mondása jut eszembe: Fortuna istenasszony csak akkor szegődik mellénk, ha napról napra teszünk érte, hogy boldog legyen. Mi nagyon sokat tettünk azért, hogy mellénk szegődjön…

Az NSO ajánlja:

Az NB I B állása, eredmények
Legfrissebb hírek

Három forduló kellett a Premier League első edzőváltásához – hivatalos

Angol labdarúgás
37 perce

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
55 perce

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
8 órája

Keddi sportműsor: vb-selejtező a portugálok ellen

Minden más foci
8 órája

Nem mindig a favorit győz – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Az olaszok Debrecenben kilencgólos meccset húztak be, a hibátlan horvátok csoportjuk élére álltak

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik