Újabb komoly igazolás: Waltner Róbert a Vasas játékosa

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2005.02.01. 20:42
Címkék
Napokig tartó egyeztetést követően tegnap kora délután két és fél évre szóló megállapodást kötött a Vasassal Waltner Róbert.
A 27 esztendős, hatszoros válogatott futballista már a múlt héten megkapta Vancsa Miklós ügyvezető igazgatótól a szerződéstervezetet, ám az aláíráshoz néhány apróságot még tisztázniuk kellett a feleknek. Nos, a Zalaegerszeg mezét a Vasaséra cserélő Waltner Róbert immár a negyedik új igazolás a Fáy utcában a télen. Az előző hetekben Kiss György, Ivan Janjics, valamint Gyánó Szabolcs is Egervári Sándor vezetőedző csapatához szerződött. Korábban is írtunk már arról, hogy a Vasas az egyik legjobban erősítő együttes az idén, de mostanra valóban joggal jelenthetjük ki: ha most kezdődne a bajnokság, a csapat akár a bajnoki címért is harcba szállhatna… Ehhez képest a Vasas pillanatnyilag a 11. helyen áll az Arany Ászok Ligában, ám egy remek tavaszi szerepléssel még az is elképzelhető, hogy csatlakozik az élbolyhoz a bajnokság végéig. Ezzel együtt az érkező játékosokkal kötött hosszú távú szerződésekből látszik: a vezetők már a jövő csapatát építik Angyalföldön. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy a Vasas a következő évadban nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzen, sőt, a bajnoki elsőséget is megcélozza.

Waltner Róbertnek most már nem kell harcolnia a Vasas védôivel (Fotó: Unger Tamás)
Waltner Róbertnek most már nem kell harcolnia a Vasas védôivel (Fotó: Unger Tamás)
Waltner Róbertnek most már nem kell harcolnia a Vasas védôivel (Fotó: Unger Tamás)
Információnk szerint egyébként Vancsa Miklós újabb játékosokat csábítana a Fáy utcába, köztük felnőtt- és utánpótlás-válogatottakat. Kedden az is eldőlt, hogy Gyánó Szabolcs és Waltner Róbert érkezése miatt Bardi Gábort a Vasas kölcsönadja a Nyíregyházának. Ami pedig a felkészülést illeti: a csapat ma 14 órától a Szolnokkal játszik edzőmeccset a Láng Vasas-pályán.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
2 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik