Ivan Janjics már aláírt

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2005.01.27. 20:50
Címkék
Gyánó Szabolcs, Ráki Árpád és Waltner Róbert egyelőre nem, Ivan Janjics azonban már aláírt a Vasashoz.
A Zalaegerszegről érkezett szerb játékos másfél éves megállapodást kötött a piros-kékekkel, így a téli holtidényben Kiss György után ő a második új igazolás Angyalföldön.
Mint arról már beszámoltunk, a Vasas február 10-től a horvátországi Makarskán edzőtáborozik, s ez idő alatt három felkészülési mérkőzést játszik horvát első, illetve másodosztályú együttesekkel. Február 12-én a másodosztályú Solinnal, két nappal később az ugyancsak második ligás Mosorral találkozik, 16-án pedig a Hajduk Split vár a Vasasra.
Tegnap délután is utazott a csapat, mégpedig Gyöngyöspatajra, ahol a helyi általános iskolában látták vendégül az első csapat játékosait, valamint a szakmai stáb tagjait, majd a gyerekekkel való találkozás után még egy vacsorára is meghívták Horváth Péteréket.


Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
2 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik