A genki egyes: Brockhauser

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2005.01.23. 21:54
Címkék
Nagy elismerést kapott Brockhauser István, az Újpest 40 esztendős edzője, ugyanis a korábbi válogatott kapust beválasztották egykori klubja, a belga KRC Genk minden idők legjobb csapatába.
Brockhauser István 1996-tól 2002-ig volt a genkiek játékosa, s ez idő alatt két kupagyőzelmet és két bajnoki címet ünnepelhetett a lila-fehérekkel, ami azért is nagy szó, mert ezzel a bravúrral - Brockhauser Istvánon kívül - csupán három másik labdarúgó büszkélkedhet. A genki vezetők néhány hónappal ezelőtt végeztek közvélemény-kutatást a csapat szurkolóinak körében, akik hatalmas fölénnyel szavazták be a magyar játékost a legjobb csapatba. Brockhauser Istvánt a napokban értesítették a genki vezetők, s rögtön meg is hívták Belgiumba, hogy végezze el a kezdőrúgást a múl hét keddi Genk-Anderlecht kupameccsen (a találkozót a hazaiak nyerték meg 2-1-re). Érdekesség egyébként, hogy az újpesti kapusedzőt elkísérte néhány napos útjára barátja, a korábbi FTC-kapus, majd későbbi ferencvárosi ügyvezető, Szeiler József is."Mondanom sem kell, milyen jó érzéssel tölt el, hogy ennyi idő után sem feledkeztek meg rólam a szurkolók - mondta Brockhauser István. - Természetesen jó érzéssel gondolok vissza a Genknél eltöltött hat esztendőre, főként most, hogy ilyen megtiszteltetés ért. Az Anderlecht elleni mérkőzésen egyébként tizenháromezer néző volt a stadionban, és amikor elvégeztem a kezdőrúgást, a szurkolók percekig skandálták a nevemet. Fantasztikus érzés volt!"
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
2 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik