Pályán a Vasas

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2005.01.20. 23:21
Címkék
A héten a Vasas labdarúgói is túljutottak a felkészülést felvezető fizikai felmérésen. Egervári Sándor csapata Petrekanits Máténál és Mohácsi Jánosnál járt, s a vezetőedző hasznos információkat kapott az orvosoktól a tesztelésről. Csütörtökön teremben és szabadban is edzettek a labdarúgók, és Egervári Sándor kijelölte, kik utaznak a hét végi teremtornára. A két kapus Molnár Máté és Tóth Zoltán mellett a mezőnyjátékosok közül Bardi Gábor, Füzi Krisztián, Ivan Janjics, Kiss György, Kovrig Ákos, Ködöböcz Csaba, Molnár Zoltán, Nagy László, Rósa Henrik, Szanyó Károly és Vass Zsolt lesz ott Pápán.

A bokasérüléssel bajlódó Schultz Levente, a combhajlítóizmát fájlaló Gaál László, illetve a combfeszítő-problémák miatt már napok óta nem edző Tóth András kihagyja a szombati selejtezőt, miként Posza Zsolt, Horváth Péter és Plókai Attila is.
Továbbra sem kötött szerződést Gyánó Szabolcs és Ivan Janjics. Vancsa Miklós ügyvezető szerint a megállapodásokat hétfőn vagy kedden írhatják alá a játékosok, bár a hírek szerint Gyánó Szabolcsnak Törökországból is van ajánlata. Aki látni szeretné a Vasast, ma 14 órától megteheti, a piros-kékek a Láng Vasas pályáján fogadják a Dunaújvárost.
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
2 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik