Egyre erősebb a csapat

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2005.01.12. 21:46
Címkék
Ettől a héttől már érdemi munkát is végeznek a Vasas-labdarúgók, miután az első felkészülési napokban csupán ráhangoló edzéseket tartott Egervári Sándor vezetőedző.
Noha egyelőre továbbra sem sikerült pótolni a török Rizespor együtteséhez szerződött Ferenczi Istvánt, azért a piros-kékek edzéseire kilátogató szurkolók mégis láthatnak már két leendő Vasas-játékost. A korábban Magyarországon az MTK-ban, majd legutóbb Zalaegerszegen futballozó szerb Ivan Janjics lehet az angyalföldiek első idei igazolása, hiszen a védővel előrehaladott tárgyalásokat folytat a vezetősége. Janjics tehát már a piros-kékekkel készül a tavaszra, s várhatóan a napokban aláírja a szerződését is.

A Zalaegerszegrôl elköszönô Gyánó Szabolcs (balra) a tavasszal már Vasas-mezben rúghatja a labdát (Fotó: Unger Tamás)
A Zalaegerszegrôl elköszönô Gyánó Szabolcs (balra) a tavasszal már Vasas-mezben rúghatja a labdát (Fotó: Unger Tamás)
A Zalaegerszegrôl elköszönô Gyánó Szabolcs (balra) a tavasszal már Vasas-mezben rúghatja a labdát (Fotó: Unger Tamás)
Egervári mindenesetre ragaszkodik a 25 esztendős játékoshoz, akinek érkezésével stabilizálódhatna a csapat hátsó alakzata.
Tegnaptól pedig a szintúgy Zalaegerszegről távozó Gyánó Szabolcs is Angyalföldön edz, és több mint valószínű, hogy hamarosan a támadó is elkötelezi magát korábbi csapatához. Csatárra márpedig szüksége van Egervári Sándornak (mint arról lapunkban már beszámoltunk: a Zalaegerszeget ismét feljelentő és a ZTE FC-től a pénzére váró Waltner Róbert is a kiszemeltek között van), főként, hogy Ferenczi István mellett Bardi Gábor távozásáról is szó van. Az ősszel tizenkét mérkőzésen pályára lépő, ám mindössze egyetlen gólt szerző csatárt a Nyíregyháza viheti, igaz, a Vasas vezetői csupán kölcsönadnák a fiatal futballistát. Ugyancsak erősítést jelentene a Ferencvárosnál nem marasztalt, viszont remek képességű Kiss György is, akivel szintén tárgyal Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

Szavazás

Minek köszönheti a Debrecen bajnoki címét?

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
2 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
4 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik