A nagy meccsre készülve

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2005.01.06. 21:08
Címkék
Tegnap délelőtt a Vasas labdarúgói is megkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra.
Egervári Sándor vezetőedző fél tíztől a Fáy utcai sportcsarnokban tartotta meg idei első foglalkozását (eredetileg a szabadban lett volna gyakorlás, de az esős idő miatt végül a terembe vonultak a játékosok), ám ez a tréning még jobbára csak a ráhangolásról szólt, az érdemi munka valójában január 10-től indul. Noha jelentős erősítési terveket szövögettek a piros-kékek vezetői a téli szünetben, a csütörtöki edzésre kilátogató szurkolók még nem láthatták az új szerzeményeket, ám a következő napokban, hetekben vélhetően felgyorsulnak a kiszemelt játékosokkal folytatott tárgyalások. Ez már csak azért is fontos, mert - és erről már beszámoltunk - a hét elején Törökországba, az élvonalbeli Rizesporhoz szerződött Ferenczi István. Eldőlt az is, hogy a sokáig sérüléssel bajlódó Baranyai Tibor, aki az ősszel egyetlen mérkőzésen sem tudott pályára lépni, másutt folytathatja pályafutását. Filó Attila sem készül már az első csapat keretével, a Diósgyőr által megkörnyékezett játékos egyelőre a junioroknál edz, sorsáról később döntenek az angyalföldi vezetők.

Fáy utca: ráhangolás gyanánt teremfoci (Fotó: Mirkó István)
Fáy utca: ráhangolás gyanánt teremfoci (Fotó: Mirkó István)
Fáy utca: ráhangolás gyanánt teremfoci (Fotó: Mirkó István)
Plókai Attila volt az egyetlen, aki külön edzett a többiektől, sérült, de néhány nap múlva már ő is elvégezheti a labdás gyakorlatokat, és már ott lehet február 10-től a Horvátország déli részén található Makarskán rendezendő edzőtáborozáson. A Vasas akkor a tervek szerint játszik majd a nagymúltú horvát együttessel, a Hajduk Splittel. Érdekesség, hogy a két gárda szurkolói köztudomásúan jó kapcsolatot ápolnak egymással, az angyalföldi és a spliti drukkerek rendszeresen ellátogatnak a másik csapat fontosabb mérkőzéseire - holott Budapest és Split között több mint 700 kilométer a távolság.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a terem-bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Volt szegedi játékossal erősített az ETO

Kézilabda
4 perce

Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik Liverpoolból – hivatalos

Angol labdarúgás
47 perce

Totisz Filakurisz: A Pancho Aréna stadion, múzeum és szentély

Minden más foci
47 perce

Gyász: elhunyt az egykori német F1-es pilóta

F1
47 perce

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata ellen léphet pályára

Légiósok
50 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Heti program: kialakul a BL- és az El-döntő párosítása; NB I

Minden más foci
1 órája

Megtörtént a csoda, Lautaro Martínez játszhat a Barca elleni visszavágón – sajtóhír

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik