Befektetők után kutatva

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2004.09.21. 21:14
Címkék
Amint arról már írtunk: Békéscsabán három hónapja nem kaptak fizetést a játékosok. A futball-kft. vezetői igyeznek újabb forrásokat felkutatni, manapság nem könnyű dolog ez.
"Hétfőn Budapesten, kedden pedig Szegeden jártam, és gazdasági ügyekben tárgyaltam - mondta Kerekes I. Györgyné ügyvezető igazgató. - A tulajdonosokkal arra törekszünk, hogy életben maradjon a labdarúgás Békéscsabán. Minden cég esetében előfordulhatnak likviditási gondok, így nálunk is akadnak nehézségek, de igyekszünk megtenni mindent azért, hogy ezek átmeneti problémák legyenek."
Arra a kérdésre, mikor kapnak legközelebb pénzt a labdarúgók, az ügyvezető asszony azt felelte, nem szeretne ígérgetni, de azt reméli, minél hamarabb - lehetőleg egy hónapon belül - rendezni tudják a tartozásokat. Ám azt is hozzátette, az ilyen helyzetekben sokkal jobban össze kellene fogniuk a labdarúgásban dolgozóknak…
Sok idejük nincs az Előre FC vezetőinek, mert több játékos - részben a korábbi keretből, részben a jelenlegi együttesből - úgy döntött, a fizetések elmaradása miatt feljelenti a kft.-t.
"Talán várhattak volna még - tette hozzá az ügyvezető. - Én azonban úgy érzem, a csapattagok többsége bízik a megoldásban, és a pályán mindent megtesz a sikerért, amiért köszönettel tartozunk nekik."
Ami az új befektetőt illeti, Kerekes I. Györgyné szerint "…vannak jelöltek, de még nincsenek konkrétumok".
Legfrissebb hírek

Csoda Svédországban: bajnok lett a Mjällby

Minden más foci
1 perce

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 perce

Keddi sportműsor: folytatódik a Bajnokok Ligája alapszakasza

Minden más foci
1 perce

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt otthonából

Olasz labdarúgás
13 perce

Gólok, könnyek, emberség – a Bölöni-film ősbemutatója Marosvásárhelyen

Minden más foci
32 perce

Férfi röplabda Extraliga: sorozatban 60. vereségét szenvedte el a Dunaújváros

Röplabda
46 perce

Ökölvívás: újabb négy magyar negyeddöntős az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kerkez Milos is a kritikák kereszttüzébe került Liverpoolban

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik