Torghelle vasárnapig szeretne dönteni a folytatásról

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.07.16. 21:49
Címkék
Csütörtökön pénteket, pénteken vasárnapot mondott Torghelle Sándor. Mindezt lefordítva: a most még az MTK kötelékébe tartozó támadó egyelőre nem döntött arról, hogy Angliában vagy Hollandiában folytatja a Németország elleni duplázása óta meglehetősen nagy figyelemmel kísért pályafutását.
Azt talán már felesleges is lejegyezni, hogy ha a szigetországiak hívására mond igent, akkor az élvonalbeli Crystal Palace együtteséhez kerül, ha pedig a németalföldi ajánlatot fogadja el, akkor a Roda JC alakulatát erősítheti a jövőben.
Érdekesség, hogy bármely klubban köt ki a válogatott csatár, honfitársa lesz az öltözőben: Londonban Király Gáborral, Kerkrade városában Bodor Boldizsárral beszélné ugyanazt a nyelvet (annyit azért tegyünk hozzá, hogy a kapus még nem írt alá a Palace-hoz, igaz, edzőmeccsen már bemutatkozott a piros-kékek színeiben). Ami tény: a tárgyalásokon kívül a pesti kék-fehérek foglalkozásait szorgalmasan látogató futballista pénteken úgy nyilatkozott, e hét végéig szeretne pontot tenni az ügy végére.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
29 perce

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
39 perce

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
39 perce

Wiebes másodszor nyert szakaszt az idei női Girón, Reusser továbbra is vezeti az összetettet

Kerékpár
40 perce

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
1 órája

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Fiókcsapatától érkezett kapus a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik