Két évre aláírt Tóth Mihály

WEISZ FERENCWEISZ FERENC
Vágólapra másolva!
2004.07.13. 22:38
Címkék
A hűség városának egyik legszebb helyén, a Bécsi-dombon alpesi stílusban épült Tercia Hubertus étteremben tartotta meg évadnyitó sajtótájékoztatóját a Matáv Sopron.
Az Arany Ászok Liga legutóbbi sorozatában ötödik helyen végzett együttes vezetői a soproni szurkolók számára nagyszerű hírrel szolgálhattak: Bagoly Gábor, Pető Zoltán és Balaskó Iván után ugyanis az élvonal legutóbbi gólkirálya, a legutóbbi évadban 17 találatot jegyző Tóth Mihály két évvel meghosszabbította szerződését. A válogatott csatár megtartását igazi sikerként könyvelhetik el a Matávnál, hiszen Tóth Mihálynak külföldről és itthonról is akadtak kérői. A felek abban maradtak, ha a határokon túlról a játékos és a futball-kft. számára is megfelelő ajánlat érkezik (Görögországból még mostanság is keresik), akkor szóba kerülhet a szerződés módosítása. Marad a bordó-szürkéknél a korábban egy ciprusi klubbal kapcsolatba hozott Pintér Zoltán is, a fedezet a 2004–2005-ös évad végéig kötelezte el magát a soproniakhoz. Új szerzemény Molnár Levente; a Budapesti Honvéd volt kapuvédője a portugál harmadosztályba szerződött Milinte Árpád pótlására érkezett, és egyéves szerződést írt alá.

Tóth Mihály hû maradt Sopronhoz (Fotó: Németh Ferenc)
Tóth Mihály hû maradt Sopronhoz (Fotó: Németh Ferenc)
Tóth Mihály hû maradt Sopronhoz (Fotó: Németh Ferenc)
Téma volt a sajtótájékoztatón az utánpótlás helyzete is. A Matávnál az A-licenccel rendelkező Horváth György személyében új utánpótlás szakmai igazgatót neveztek ki. A szakember feladata lesz, hogy koordinálja és felügyelje a fiatalok képzését, és tegyen meg mindent azért, hogy minél több tehetség kerüljön a Matávhoz. E célkitűzés jegyében július 15-én délután fél négykor utánpótlás-toborzót tartanak a városi stadionban.
Visszatérve a felnőttekhez, Gőbl Gábor ügyvezető bejelentette, hogy július 15-én megkezdik a bérletek árusítását. Naponta reggel nyolctól délután öt óráig a Kristály üzletház első emeletén lévő klubirodában lehet megvásárolni a szezonjegyeket. Az ügyvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a felkészülés hátralévő időszakában is neves csapatokat láthat a soproni publikum. Július 15-én, csütörtökön a lengyel első osztályú Wisla Kraków lesz a vendég a Káposztás utcai stadionban, három nappal később az ausztriai Mödlingben a török első osztályú Rizesporral meccselnek a soproniak. Július 21-én, szerda este nyolc órakor – ismét a soproni stadionban – a bolgár Levszki Szófia lép fel, két nappal később pedig megint Ausztriába utazik a Matáv, és a Soprontól 20 kilométerre fekvő Antauban az osztrák bajnokság második helyezettjével, az Austria Memphissel mérkőzik meg. Gőbl Gábor azt is bejelentette, hogy 2004 júniusában ötszázalékos tulajdonrészt vásárolt magának a futballtársaságban.
Jó hír a labdarúgócég számára, hogy az Axelero Rt. és a Xerox Magyarország Kft. további egy évig szponzorálja a Matáv Sopront.
Legfrissebb hírek

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
14 perce

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
23 perce

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
26 perce

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
41 perce

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
58 perce

Puskás Ferenc góllal mutatkozott be a válogatottban

Népsport
58 perce

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
1 órája

Nem ismerték a győzelem titkát – vb-selejtező-sorozat, 5. rész

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik