Megtépázott idegek harca

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2004.05.23. 20:59
Címkék
Az már hetek óta nyilvánvaló, hogy a Haladás az osztályozóra készül. Ám cseppet sem mindegy, hogy a szombathelyi csapat szétesett, súlyos vereséget még súlyosabb vereséggel tetéző gárdaként játssza le a sorsdöntő két találkozót, avagy kellő önbizalommal lép pályára.
Az ellenfél lehet akár a Nyíregyháza, akár a Diósgyőr (erről az utolsó forduló dönt a másodosztályban), így cseppet sem könnyű feladat vár a Haladásra. Ráadásul a csapat játékosainak és vezetőinek fel kell dolgozniuk egy újabb kiütést. Szombaton a Videoton gázolt át a szombathelyi csapaton, kiállították Lőrinc Antalt, és elküldték a kispadról Tóth Bálint szakmai igazgatót, aki a találkozó utáni nyilatkozatában éles hangnemben nyilatkozott, mi több, üzent. Nagy kérdés, kinek vagy kiknek.
– Indulatosan és sejtelmesen fogalmazott, azt éreztetve, valamiféle összeesküvés áldozata a csapata…
– Nem akarok én összeesküvés-elméletet gyártani, de bátran ajánlom mindenkinek, nézzék meg a találkozó felvételét, és pontosan láthatják, miért szakadt el a cérna nálam – mondta Tóth Bálint. – Eddig nyeltem, bármi is történt a pályán, némán tűrtem, de most már elég, Székesfehérvárott betelt a pohár, és elmondtam, ami a szívemet nyomta.
– Mégis, mire gondol? Kik rúgnak bele a csapatába?
– Az előző találkozónkon Pécsett is lett volna miért reklamálnom, mert több fontos pillanatban döntött a mi kárunkra hibásan a játékvezető. Akkor csöndben maradtam, most viszont nem tudom visszafogni magam, mert a Videoton ellen a hatból legalább kettő vagy három gól leshelyzetből esett. Ezenkívül egy jogtalan tizenegyest is megadtak a fehérváriaknak, és akkor még nem is beszéltem a két kiállításról.
– A jegyzőkönyv szerint mind Lőrinc Antal, mind pedig ön megsértette a partjelzőt.
– Hazugság és rágalom, ilyesmi egyáltalán nem történt. Lőrinc Antal a kispad előtt szólt oda a partjelzőnek, és azt mondta: "Le vagy lassulva…". A jegyzőkönyvben az jelent meg, hogy "Le vagy lassulva, te g..i!" Azért nem mindegy, ugye? Ami engem illet: egyetlen szóval sem bántottam még ezután sem a partbírót, de ő jelzett Juhos Attilának, aki engem is elküldött a kispadról.
– Azt szokták mondani: egy játékos ne szóljon oda a játékvezetőnek…
– …jó, de én pedig nem kérek mást a játékvezetőktől, csak azt, hogy ők is nagyobb alázattal és még több tisztességgel végezzék munkájukat. Engem majd berendelnek a fegyelmi bizottság elé, és számon kérik, miket kiabálok a kispadon, de nem leszek rest, és elmesélem, hogyan beszélnek a játékvezetők a futballistákkal a pályán, mit engednek meg maguknak. Ebből most már elég! Az én fejemre megy a játék, mert ha a bíró hibázik, legfeljebb pihentetik néhány hétig, engem viszont kirúgnak az állásomból.
– Képes lesz felrázni a csapatát az osztályozóra? Mert a jelek szerint nem csupán az akaráson múlik a szombathelyiek bentmaradása.
– Gödörben és bajban vagyunk, ez egyértelmű. Ilyenkor egy bíró még mélyebbre taszíthatja a csapatot. De történjék bármi, ez a csapat lesz annyira erős, hogy sikerrel vívja meg az osztályozót. Legyen bárki a bíró, és történjék bármilyen kényes szituáció a pályán…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik